Változás van, nem fejlődés

A jóga hullám. Tegnap gyakoroltunk megint reggel K-val, aki másfél éve jár hozzám rendszeresen, minden héten, magántanítványként. Hihetetlenül jó gyakorlás volt, persze máskor is nagyon jól együtt tudunk mélyülni. De ami a legfontosabb, össze tudunk kapcsolódni. Hogy miért fontos ez? Mert ez a jóga lényege.

Mindig van a fejemben egy óraterv, vagy inkább most már csak annyi, hogy honnan indulunk és mi a célom, hova érkezzünk. Az óra elején beszélgetünk, ez nagyban befolyásolja azért az óra felépítését, de mielőtt jön, már hangolódom, egyrészt magamra, megfigyelem magam, hogy nekem mire van szükségem és másrészt rá, próbálom megérezni, hogy egy hét alatt hova juthatott el, hol tarthat. Szóval megérkezik, beszélünk. Módosítanom kell villámgyorsan egy picit a tervet, nem nagyon, de tudom, nyitottnak kell lennem a változásra. És közben is. Csináljuk, lélegzünk, lépünk, nyújtózkodunk, tartjuk. És megint lélegzünk. Kapcsolódunk. Benne élünk a gyakorlásban, együtt mozgunk vele.

Változik megint. Figyelek.

Valahogy így működik az életben is. A munkahelyen, a családban, a szerelemben. Egymásra hangolódva zajlanak a mindennapok, te befolyásolsz engem, én befolyásollak téged. Adok, te kapsz és adod vissza. Hullámzik. Nem vagyunk önállóak, az egyedüllét, az individualitás illúzió. Nem vagyok önmagamban, soha, fölösleges így tekinteni önmagunkra. Aki egyedül van, mondjuk egy lakatlan szigeten, ő sem lesz önmaga, sőt, nagy valószínűséggel ő önmagán kívül lesz. Bár ehhez még sziget sem kell. Ott tartottam, hogy lélegzünk. Egy érdekes dologra leszek figyelmes a gyakorlás során. Néhány hete írtam már róla, hogy történt K. jógájában egy elakadás, sőt visszalépés.

Raktam ki egy képet nektek, hogy vissza kellett mennünk a falhoz. Mintha újra kellene kezdenünk, mintha az a rengeteg izzadság, izommunka, lélegzet, összpontosítás kárba veszett volna. De nem csüggedt, biztattam, hogy ilyenkor nem szabad megállni és megijedni, ez a folyamat része. Sem a matracon, sem a munkahelyen, sem a családban, sem a szerelemben. Megyünk előre, úgy tűnik, mintha fejlődés lenne, aztán megtorpanunk. Lépünk kettőt előre, négyet hátra. De mindig ezt tapasztalom, ha itt kitartó az ember, akkor utána az úgy megdobja, mint egy nagy visszahúzódó hullám utána a szörföst. Olyan nagy változásra számíthatsz, amire nem is gondoltál. Tudd, hogy amikor megtorpanás van, az sohasem visszafejlődés, nincs fejlődés se előre se hátra a folyamatban, hanem csak erőt gyűjt a hullám, a prána (az életerő) benned. Ami ott lakik mindannyiunkban. Erőt gyűjt, visszahúzódva, várva a megfelelő együttállásra, hogy még hatalmasabban előtörjön. Tegnap akkor erővel tört fel, hogy repültünk, együtt áramoltunk. Nem légiesen, nem könnyedén. Erőtől duzzadva, határozottan és stabilan, tökéletes összhangban, megfogva, megzabolázva. A hullám volt az, ami megint mozgásba hozott. Ami éltette a jógát, ami a változást megteremtette. Egészen elképesztő volt.

Annyira, hogy az óra utolsó negyedében a szomszédban zajló parkettacsiszoló őrült visítása sem tudott kibillenteni minket. K. azt mondta a relaxáció végén, szinte egybeolvadt a zajjal, nem is hallotta. Hát ezt hívom én jógának. Gyakoroljuk fáradhatatlanul!