top of page

Recent Posts

Archive

Tags

Relax & Love Szilveszterkor

A Nap a Bak jegyében jár Szilveszterkor, ekkor kezd el nőni a fény a világban. Eleinte persze még alig észrevehetően pislákol, de ha kellő odafigyeléssel vagy, megfelelően előkészítheted ebben a néhány napban a következő évet. Legfőbb feladat ilyenkor a tudatosság felöltése, hiszen Szilveszter napjának eseményei a következő esztendő folyamatairól hordoznak szimbolikus üzenetet. Ami ekkor történik az a következő év lelki folyamatait mutatja. Ilyenkor érdemes új elhatározásokat tenni és megfigyelni azokhoz hozzáállásunkat. Bohinjba megyünk, Szlovéniába és a városka jelképe is egy bak, a tóparton álló szobornál megteheted a fogadalmakat.

Szilveszterkor érdemes megőrizni az éberséget, nem csak azért, hogy legyen, aki “felkelti a napot", másnap a fényt, hanem mert hagyományosan is erre a napra úgy tekintettek, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz az egész év is.

Jógaelvonulásunkon egyik nap sem maradunk sokáig ágyban – a szellem-lélek-test, az érzelem- a gondolat és a cselekedet harmóniájának, energetikai egyensúlyának megteremtése érdekében végzünk reggelente és esténként jógagyakorlatokat. A szilveszteri időszak, a szellemi szint mellett, a világi és a testi folyamatokra is rámutat, előrevetítve ezen a területekre is a jövőt, ezért is kiemelt jelentősége van a gyakorlásnak ezekben napokban.

Bár a természet látszólag ilyenkor teljesen visszavonul, a fagy pedig átmenetileg konzerválja az életet, ezért vigyázz arra, hogy a szívedben az érzések viszont ne dermedjenek meg. Meg kell tanulni ilyenkor is felszínre hozni az érzelmeket, a szeretet kifejezését. Lényeges, hogy merjük ekkor is szeretni magunkat és másokat is és ezt ki is mutassuk. Bohinjban nagy hangsúlyt fektetünk a relaxációra, a stresszcsökkentésre, különböző technikákat alkalmazva (jóganidra, koncentrációs gyakorlatok, meditáció, mantra) kihasználjuk ezt a pár napot a tudatos átlépésre.

Feladatok, lehetőségek a Bak jegyében: erőbevetés, struktúra kialakítás, határszabás, kötelességszerűen, kitartóan végzett tevékenységek, teljesítmények felmutatása, önkorlátozás. Kedvező időszak szellemi foglalkozásra, új célok, feladatok felállítására, elhatározások megfogalmazására és fogadalmak megtételére.

Részletek, jelentkezés itt: Szilveszteri jógatábor - Bohinj /Szlovénia

Single post: Blog_Single_Post_Widget
bottom of page