top of page

Recent Posts

Archive

Tags

Pihenés és újratervezés

Mielőtt kiírtam volna a témákat az egyik jelentkező kérdezte, ugye Szandra nem egy beborulós téma lesz szilveszterkor? Nem. Nem kell aggódni. De önvizsgálat nélkül nem lehet jógázni. Ez a pár nap arról fog szólni, hogy úgy tudd lezárni 2018-at, hogy kipihenve és tervekkel tele indulhass neki 2019-nek. A pihenés és az újratervezés - ezek a szilveszteri jógatábor témái.

Először tehát megtanulunk pihenni. Ezt komolyan mondom, nagyon sokak számára a pihenés egyszerűen nem része a hétköznapoknak, túlhajszolva dőlünk be este az ágyba azzal az érzéssel, hogy valami kimaradt, valami még nincs elintézve. Ez, ha szorongással tölt el, márpedig azzal tölt el sokakat, akkor ahhoz vezet, hogy aludni sem tudunk megfelelően. Másnap még fáradtabbak vagyunk és indul az ördögi kör. Ebben a körben vagyunk benne évek, akár évtizedek óta. A stresszes életmód számos egészségügyi komoly probléma oka. Például nőknél sokszor felel az ösztrogén túlsúlyért, mert ellop a progeszteronból, hogy szinten tartsa magát az ember. Hogy lehet ebből kilépni? Megtanulunk relaxálni, éberen aludni, ami egy olyan jóga technika, ami százszor többet ér, mint az alvás, sokkal pihentetőbb.

Másik fontos pontok lesznek a megfelelő tervezési technikák, eszközök megismerése. Persze szorosan összefügg az előzővel, ha megfelelő terv van, be tudjuk tervezni a pihenést is. Az érem két oldala. Számos olyan divatos tervező app és egyéb szép éves tervezőt látok, megnézzük milyenek ezek és, hogy miért fontos a tervezés. Egy biztos: magunkkal kapcsolatosan is teszünk terveket és ezzel fogadalmakat.

A gyökércsakra az az energia központ, ami a megfelelő pihenés és aktivitás arányát szabályozza, illetve aminek terápiájával kiegyensúlyozhatjuk magunkat. Ezt a területet vizsgáljuk felül a táborban, szilveszterkor, a csodás szlovén Alpokban.

Bohinjban foglaltam szállást, egy négycsillagos szuper, ajurvédikus kezeléseket is kínáló szállodában. Ellátogatunk a szomszédos híres Bled városkába, és lesz a jóga mellett síelés, szánkózás, aki szeretne, kikapcsolódunk egy wellness paradicsomban, egy ún. Aqualandban. Lesz sítalpas kirándulás, szánkózás, szauna, masszázs, ajurvéda kezelést is kérhetünk, hosszú séták alatt átgondoljuk eddigi életünket és jövőbeli terveinket. Minden lesz, ami ahhoz kell, hogy megtapasztald a minőségi aktív és passzív pihenést.

Várunk!

Single post: Blog_Single_Post_Widget
bottom of page