It's All About Love
Ma délután találtam itthon a DVD-k között egy lemezt, amire ez a cím volt ráírva. Pont jó lesz egy vasárnap délutáni, könnyed mozizáshoz, gondoltam. A könnyedség illúziója roppant hamar elszállt, a film letaglózó. Thomas Vinterberg dán rendezőt talán ismeritek, a Dogma egyik alapítója, Lars von Trier méltó társa ebben az irányzatban. Szerintem zseniális rendező, aki nem látta még a Születésnap című filmjét mindenképpen pótolja, vagy a néhány éve forgatott Kommunát, az talán még jobb, de mindkettő nagyon arconvágós, ezért csak biztos idegzetűeknek, illetve azoknak ajánlom, akik nem félnek szembesülni gyarlóságunkkal és gyengeségeinkkel. Én nagyon szeretem az erős, az emberi mélységeket megmutató, őszinte mozikat.
Az It's All About Love a nem távoli jövőben egy nagyon sötét világképet rajzol meg. Minden a feje tetejére áll. A New York-i júliusban esik a hó, emberek halnak meg az utcán a szeretethiány és a közöny miatt, a járókelők rezzenéstelen arccal lépnek rajtuk át. A tehetség már nem a nagybetűs érték, klónokkal, utánzókkal, tátogókkal bárki pótolható. Senkit sem zavar ez már, vagy nem is vesszük észre a cserét.
Minden változás.
Ahogy hűl le a Föld, úgy hűlnek ki az emberi kapcsolatok, úgy hűl ki az emberi szív. És szeretet nélkül bizony nem tudunk élni, a szeretet tényleg minden mozgatója, nehéz erről nem közhelyesen írni vagy filmet rendezni. Hát Vinterberg tud.
Ami kint az bent, ami bent az kint, ezt az elmúlt időszakban többször leírtam. Kölcsönhatásban élünk a Földdel, annak összes lényével, az évszakokkal, az időjárással, minden létezővel. Ma olvastam arról is egy cikket, hogy a klímaváltozás, mint katasztrófa már nem a jövő, hanem itt van, már benne élünk! Ez már az. Feltartózhatatlannak látszik. Amit Vinterberg megfest, ott tartunk. Nem akarom a vasárnap estéteket berondítani, de azért egy pillanatra álljunk meg és gondoljunk bele. Nagyon sok múlik rajtunk és nem ott kezdődik, hogy környezetvédelem, hanem, hogy szeretet.
Immunisak lettünk. Van, hogy már együttérzés nélkül görgetünk tovább, az erőszak már nem hat meg minket, oly sokat látunk, hallunk. Eléggé egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, de én nagy részben az okokat a túl gyors információcserében, a túl gyors kommunikációban látom, azaz az internetnek, ennek a technológiának a számlájára írok. Persze, hogy immunisak leszünk. Minden egy másodperc alatt kideríthető, megtudható, megkapható. Megnyitod, nem kéred és mégis oda van eléd tolva. Nem tudod megszűrni már, elszabadult. Ki van engedve a palackból és nincsenek határok. Ráadásul nem csak nem én választom meg, hogy mi jut be hozzám, hanem meg se kell az információért igazán dolgozni. Volt nálam egy nő egyszer órán, aki műfordító, és azt mesélte, hogy régen, amikor fordított elment a könyvtárba, leveleket írogatott szakértőknek, hosszasan kutatott, mire elkészült egy könyv fordításával. Ma csak beüti a Google-ba és valahogy a saját munkájának az értéke is saját maga számára ezáltal megváltozott. Másképp tekint magára. De ez csak egy példa. Erre tartunk, elértéktelenedik minden. Ami kint az bent, ami bent az kint - újra. Közben viszont soha előtte nem volt ilyen értéke az anyagnak, a formának. A külsőségeknek, a látszatnak.
Egyedül a szeretet, ez számít csupán. Nem csak Vinterberg, hanem már kétezer éve is megmondta valaki.
Mit tehetsz te?
Hívd fel a nagymamádat, aki egyedül van otthon. Menj el az anyukádnak bevásárolni a jövő héten. Segíts a testvérednek a gyerekek körül. Mosogass el a feleséged helyett. Mesélj a gyereknek. Csöngess be a szomszédhoz, kérdezd meg, kér-e valamit a közértből. Engedd el azt az autóst. Engedd át a gyalogost. Lepd meg a kollégádat egy sütivel. Add át a helyed. Szedd fel a valaki után azt a szemetet. Folytasd és kapcsold ki a netet.
Szeressük egymást, gyerekek.
Leheljük melegre szívünket, más esélyünk nincs és nem is lesz.
