A jóga vakvezető
Sok mindenre tanít engem a kiskutyám. Itt van egy történet. Megfigyeltem, hogy mindenkit megugat és megmorog, akiről azt feltételezi, erősebb nála. Fontos, hogy ez csak egy feltételezés részéről, mindig csak a nagyobb kutyákkal csinálja, kisebbekkel, kölykökkel sosem. Tulajdonképpen az ugatással leplezi a félelmét, úgy csinál mintha. Mintha ő lenne az erősebb, mintha nagy lenne az önbizalma. Biztos, ami biztos alapon hangoskodik, hátha a nála nagyobbnál majd beválik és a másik alulmarad.
Nem így vagyunk ezzel sokan, mi emberek is? Az állatoknál persze élet-halál kérdése lehet a dominancia, de nálunk embereknél azért nem mindig fenyeget halálos veszély, mondjuk egy intellektuális helyzetben biztosan nem.
Azok az emberek, akik túl erősek, túlzottan határozottak, harsányak, túl hangosak, azaz túl dominánsak nem olyanok, mint ez a négy hónapos kis szőrgolyó? Aki tulajdonképpen gyenge, szeretetéhes, bizonytalan és fél?
Ilyen ember voltam én is.
Hogy mi okozza ezt, ezer és ezer oka lehet, nyilvánvalóan karmikus. Hozod magaddal a csomagot, cipeled azt, ami generációról generációra csak nehezebb lesz. Lehet, el se bírod, ha nem vigyázol. Ha nem te leszel az a bátor, aki lerakja.
Jóga azt jelenti: vezetni. Azt mondja, ne boncolgasd, mi volt, ne keress felelősöket, ne ragadj bele a múltba, foglalkozz a jelennel, ismerd fel gyengeségeidet, hibáidat, törj ki a karmádból és akkor boldog jelened (jövőd) lesz. Ahogy lépdelsz feljebb a jóga vezetésével a tudatosság lépcsőfokain egyre hamarabb és egyre világosabban rá tudsz látni mások és a saját életedre. Ebben a jóga a vakvezetőnk.
Tegnap például egy roppant undok, flegma, erőszakos eladót fogtam ki a papírboltban. Régebben még oda se jutottam volna el, hogy ezeket megállapítsam a másikról, hanem egyből tüzeltem volna. Megpróbáltam volna dominálni. Mit képzel magáról? Ezekben a harcokban van, hogy az egyik sérül csak, de általában mindketten.
Így működünk. A túl erős fénytől vagy elfordulunk vagy még fényesebben akarunk mi magunk világítani. Hosszú, hosszú évek munkája ez, ahol most tartok. Képes voltam a nő gyengeségét felismerni és ami a legfontosabb: együttérezni. Amíg ő unottan és tényleg rendkívül udvariatlanul kezelt, én ösztönösen felébresztettem magamban az együttérzést. Ezen nem kell már gondolkodnom, szerencsére jön egy másodperc alatt magától. A pisztolyrántás helyett. Nem hiszitek el, mire elég akár néhány perc is az életünkben, mintha ilyenkor kimerevedne a tér és megállna az idő. Mintha lassított felvételen történnének az események. Néztem és láttam. Ráncai keményre rajzolták már meg idősödő arcát. Utálja, hogy eladóként kell dolgoznia. Legszívesebben az unokákkal játszana, reggeltől estig ebédet főzne vagy a gyógyvizes medencében töltené fáradt perceit a barátnőkkel csacsogva. De nem. Itt áll a pult mögött, hülye tollakat csomagol, kartonlapokat görget fel és lát el befőttes gumival. Nekem. Akinek nincs jobb dolga, napközben, minthogy három darab papírt vegyen. Nem kellett ezeket kimondania, hallottam úgy is.
Viszont nem reagáltam a hangoskodására, a durva viselkedésére, végtelen türelemmel és szeretettel fordultam felé. Láttam azt, ami bennünk a közös, az a fény, az az energia, maga az éltető erő. Ísvara. Mire eljutottunk oda, hogy a számlát megírta, csoda történt. Megenyhült, a ráncai is valahogy lekerekítették vonásait. Talán a végén még minden jót is kívánt.
Ha a lelkek kapcsolódnak, ha lekerülnek a fölösleges sallangok, ha meglátjuk a maszk mögött az ember lényegét, akkor nem marad más, mint az enyhülés. A szeretet. Amit úgy mondunk: Namasté. Te és én egyek vagyunk a szívünkben.
Ez a jóga. Ne higgyétek azt, hogy mindig minden helyzetben ilyen tökéletesen és ösztönösen történik ez bennem. De már elég gyakran ahhoz, hogy el tudjam mesélni nektek.
Nem csak a kutyám vezetget el engem a pórázon, hanem ez a csodálatos hagyomány, amit úgy hívunk jóga.
Gyakoroljunk fáradhatatlanul,
Namasté 🙏📿🐾 Alexandra