top of page

Recent Posts

Archive

Tags

Nemzetközi π-nap

Egy 3.hó 14-én (1879-ben) született Albert Einstein.

Egy másik 3.14-én (tavaly) hunyt el Stephen Hawking. Mindketten π-napon. Micsoda stílusérzék! Vannak véletlenek?

Einsteintől nagyon szeretek olvasni. Úgy vélekedett, ahogy én is tanítom, hogy nincs fejlődés, nincs eleve elrendelt sors, csak lét van. Tehát csak a tett van. Ez a karma tana, mindig a jelen van. Azt is mondta, hogy létezik egy rendkívüli erő, amelyre a tudomány eddig még nem talált formális magyarázatot. Egy olyan erő, ami mindent irányít és magába foglal, ami az univerzum minden egyes jelensége mögött áll. Ezt az erőt úgy hívjuk: szeretet.

"Az emberi lény része az egésznek, amelyet univerzumnak nevezünk; az ember egy térben és időben korlátozott rész. Önmagát, gondolatait és érzéseit a többitől különbözőnek tapasztalja – ez tudatának egyfajta optikai csalódása. E káprázat börtön számunkra, mely személyes vágyainkra és a hozzánk legközelebb eső személyek iránti ragaszkodásra korlátoz bennünket. A feladatunk az kell legyen, hogy kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, azáltal, hogy kiszélesítjük együttérzésünk körét, hadd öleljen át minden élőlényt és az egész természetet a maga szépségében.

Az emberi lény igazi értéke elsősorban annak mértéke alapján és annak értelmében határozható meg, hogy valaki mennyire volt képes szabaddá válni önmagától.”- mondta.

Ez egyébként a buddhista és a jógafilozófia dióhéjban. A lényeg.

A képen Gandhival látható.

Single post: Blog_Single_Post_Widget
bottom of page