A jóga belemenés
A tegnap esti órát Dhūmāvatī Istennőnek szenteltük. A "füstös özvegy", az öreg, aszott, csúnya, megviselt vénasszony, az a valaki bennünk, aki a nem kívánatos, akit nem mutogatunk, az az arcunk, amiről nem készül szelfi. Dhūmāvatī a rút, kócos, koszos, károgó boszorkány, a banya-éned. Ő a csalódottság, a szomorúság, a pusztulás, a felbomlás. A kívülálló. Aki hirtelen a peremre kerül. Aki nem találja a helyét. A magány. Az elkeseredettség, a frusztráció, a szánalom. Amikor azt mondod magadnak: te szerencsétlen, te! Amikor az ember azt érzi, kész, ez a vége, elment a falig. Amikor, finoman fogalmazva, egyáltalán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretted volna. Ahogy megálmodtad a tündérmesét. Amikor azt érzed, elveszítesz mindent. Ő az élet nyomora. Az üresség. Amikor azt hisszük, kicsúszik a talaj a lábunk alól. Amikor nagyon nagyon fáj és nagyon nagyon nehéz.
Egyszer Sati arra kérte Sívát, a férjét, hogy adjon neki enni, de az ezt megtagadta, mire Sati, hogy csillapítsa nagy éhségét, fogta és bekapta Sívát. Síva erre hatalmas haragra gerjedt, majd arra kényszerítette feleségét, hogy azonnal köpje ki. Miután az kiköpte őt, Síva elhagyta dühében, de előtte még durván megátkozta és örök magányra ítélte. Így lett Satiból a magányos özvegy, Dhūmāvatī. A a női minőség, akit nem támogat férfi.
A kín. A kín, ami viszont az egyik legnagyobb tanító. Ez az Istennő arra figyelmeztet minket, hogy ne ragadjunk le a külső látszatvilágnál, a mulandó dolgoknál. Hogy egyedül nehéz, de csak magadon keresztül vezet az út, hogy visszatalálj önmagadhoz. Hogy, amit elveszítettél fontos veszteség és hogy azt meg kell élni. De még mindig ott vagy te magad. És újra esélyt kapsz, mindig van új nap, soha semmi sem olyan másnap, mint az előző nap, mint ahogy mindig van új tavasz, ami egyébként holnap kezdődik. Minden elmúlik, még a szomorúság is. Testünk is öregszik, külsőnk is változik, folyamatosan formálódik és sajnos nem mindig szép, amit látunk. Azt mondja, foglalkozz inkább a belsővel, önmagad lelkiségével, az élet igazán fontos kérdéseivel. Az állandóval benned. Ha már nincs mit vesztened, akkor jössz rá, hogy Dhūmāvatīban ott az összes bölcsesség. Szembesülj önmagaddal! Akkor is, ha az épp nem szép, nem vonzó, nem csábító és nem jó látni, amit látsz. A hibáidat.
Ha jól használod, ha jól meg tudod őt magadban élni, ha el tudod őt fogadni, belőle, a füstös hamuból, egy előtte soha nem látott csoda fog újra kisarjadni.
De ehhez bele kell menni.
Itt a képe nyomtasd ki, nézegesd, meditálj. Itt egy jantra is (minta, jelkép), ezt is kirakhatod, figyeld. Vonódj be. Merülj alá.
Gyakoroljunk fáradhatatlanul!
Namasté,
Alexandra