A jóga állandótlanság
A Notre Dame leégése arra emlékeztet, hogy semmi sem tart örökké. Semmi. A Mi Asszonyunk az ikonikus jelképe annak, amit az alatt értünk, hogy állandóság. Ami az örökkévalóság. Az épület pusztulása, az épített örökség eltűnése önmagában is drámai. Ami mégis szerintem fontosabb, hogy az igazi nagy veszteség inkább az emberi lélekben történt. Ott álltak a párizsiak és imádkoztak, énekeltek, hiszen a Notre Dame több, mint egy épület, nem csak csodálatot és ámulatot ébreszt, hanem érzelmi kötődést teremt az emberek lelkében, a tudatalattiban.
Évszázadok óta nem él úgy ember Európában, de a világ számos egyéb táján sem, hogy ne lenne benne az énképében ez a hatalmas, gyönyörű ikon. Szinte minden ember, de a gondolkodó embernél biztosan az önazonossága része a Notre Dame. Kinek jobban, kinek kevésbé. Ha látta azért, ha még nem akkor azért. Amit kötünk hozzá az számít. A kötés kötődés. Romantizálta az irodalom, feldolgozta a filmművészet, a képzőművészet, a zene és a tánc. Ott rezeg a lelkünkben, az érzelmeinkben, a képzeletünkben. Az emberi kultúra folyamatosan jelen lévő, állandó része. Lenyomata sok mindennek, amivel azonosítod magadat. Leégésével egy darabka eltűnik, de nem a világból, hanem belőled és ezért is fájdalmas ez a katasztrófa ennyire. Ráadásul a tűzvészhez erőszakot, egy agresszív aktust vagy figyelmetlenséget is társítunk. Valami olyasmit, amit nem tudunk kontrollálni. A tegnap este félelmeket ébreszt.
Pedig soha nem lehet ezt az állandóságot épületekben, tárgyakban, de mondok még valamit: még más emberekben sem lehet megtalálni. Soha, de soha. Minden változás! Nincs a külső, érzékelhető világban állandóság. Semmi sem tart örökké, semmit soha nem lehet örökké magadnak megtartani. Ez a világ rendje.
Csak egy érdekesség, hogy április 15. száz éve is már emlékeztetett minket erre, hiszen ezen a napon süllyedt el a Titanic, ahol 1500 ember vesztette életét. Akkor a víz volt az úr.
Az ember mindig gigantikus nagy dolgokra törekszik, olyan nagy dolgokat épít, nagy dolgokra vállalkozik, amik utána legyőzik, meghaladják az erejét. Mert a természet fő energiái, akkor a víz, most a tűz, ha megnyilvánulnak, ott nincs megőrzés. Ezért mondja a jóga, hogy egyszerűség, mert akkor kevés a veszteség. A szenvedés.
Titanic már nincs, de ha még a Notre Dame sem áll örökké, akkor mi lesz velünk. Mi lesz veled. És mi lesz velem. Persze nagyon is érthető és "normális", hogy az ember így reagál, hogy ragaszkodik a nagysághoz. Mert minél nagyobb, annál erősebb. Ragaszkodik az állandósághoz. Minél nagyobb, annál erősebb, annál állandóbb. Az állandóság pedig biztonság. De emlékeztesd magad legalább most, hogy fáradhatatlanul azon dolgozz, hogy magadban megleld ezt a biztonságot. Ne halogasd tovább és kezd el ma. Fogadd ezt az áldozatot és vizsgálódj. A jóga remek eszköz a vizsgálódásra, hogy megismerd önmagad, hogy rájöjj, ki is vagy valójában. Ha fáj, de akkor is ez az igazság: nem vagy a Notre Dame! Micsoda hülyeség kiírni azt, hogy Je suis Notre Dame.
A biztonságot egyedül ott találod meg, ahova el van rejtve, ahol nem is gondolnád. Nem kell messze menned, keresd, kutasd magadban: ott van legbelül.
Nekem a Notre Dame-ról nem elsősorban az az emlék jut eszembe, amikor én Párizsban láttam, hanem a jelenet az Amelie című filmből, amikor valaki öngyilkos lesz és leugrik a tetejéről, majd pont ráesik a még kislány Amelie nagyon vallásos anyukájára, aki ezért a helyszínen szörnyethal. Nagyon kemény részlete ennek a csodálatos filmnek. Ma este meg is nézem. (Klikk a kiskézre, akkor van hang is itt: https://coub.com/view/7jw20
A gyakorlásomat pedig együttérzésből azoknak ajánlom fel ma reggel, akiknek nagy a fájdalma a Notre Dame miatt.
Shanti, Shanti, Shanti Béke minden érző lénynek!
Hari Om, Alexandra