Értelem és érzelem
- Brávácz Alexandra
- 2019. jún. 3.
- 4 perc olvasás
Az újhold segíti azt, hogy minden hónapban újragondoljuk. Elengedjük az eddigieket és újrakezdjük.
Hú de unom ezt a szöveget már, te nem?
Jól tudod, hogy ebben vagy, hogy erre terel minden, hónapról hónapra itt tartasz, aztán mégsem tudsz változtatni. Intellektuálisan iszonyú jók vagyunk már! De a tettekben, na ott le vagyunk rendesen maradva. Minthogy a jóga eszközei között, elöl, rögtön a második lépcsőfokai, a nijámák között szerepel egy, amit szanszkritül úgy hívunk, hogy szvadhjája. Azaz tanulmányozom magam és a környezetem, tanulmányozom a szent iratokat, a hagyomány szövegeit. De aztán a 3. ponttól jön máris a gyakorlat, az ászana, a pránajáma és a többi. Nem maradhatsz meg elméleti síkon, nem lehet ott leragadni, hogy bújod a könyveket, nézed a videókat, beszélgetsz okosan másokkal az élet nagy kérdéseiről vagy, hogy ilyen olyan előadásra elmész. A jóga egy gyakorlati út! Mint az alkímia. Tudod, hogy mit kell csinálni és szenvedéllyel, odaadással cselekedsz.

Ok, ok, de mégis miért ilyen iszonyú nehéz cselekedni?
Mert a háttérprogramjaid, amit tudatalattinak hívunk, amiben minden benne van, amit valaha tapasztaltál, éreztél, érzékeltél, mindaz, amit mondtak neked, főleg amikor gyerek voltál, tehát a nagyon érzékeny tanulási fázisban, az az, amivel azonosítod magad, amit gondolsz magadról, hogy te ilyen olyan vagy. A jógában ez az amahkára, az "én csináló" - ez működteti leegyszerűsítve gyakorlatilag az életed. A tanulás persze most is zajlik, itt és most, folyamatosan tart, nem ért véget a gyerekkorban, csak, ami ott történt az nagyon meghatározó. Amit tesznek/tettek veled, ami történik/történt körülötted az teszi ki a NEM TUDATOS programjaid. Ezek a mintáid. És ami a félelmetes, hogy ezek irányítják a jelen gondolataid, érzelmeid, cselekedeteid 95%-t. 95! Kivéve, ha jógi vagy. :)
A nyugati pszichológia, nagyjából Freud óta, itt megáll. Boncolgatjuk, hogy mi történt, remekül megértjük, hogy anyukánkat nem szerette az anyukája, az apukánk pedig nem volt ott, meg volt a háború és az éhezés és a sok agresszió és erőszak és így tovább. Mintha felszabadulnál, tényleg enyhül a szorongás, aha igen, ezért vagyok én ilyen. Most már értem! Évekig azon fáradozunk, hogy megértsük a múltat. Felelőssé tegyünk másokat. Rágjuk a gittet, elemezgetjük és soha, de soha nem vállalunk felelősséget. Persze, hogy időszakos felszabadulást érzel. De így nem fog semmi változni! Nagyon ritka az a terápia, ahol tettekre ösztönöznek, tisztelet a kivételnek.
Mi a megoldás? Több lehetőség van. Mivel én jógaoktató vagyok és a jóga útját járom, elmondom, mit mond a jóga. De számos egyéb technika van.
Egyrészt folyamatosan arra kell törekedni, hogy tudatosan élj. Ez a jóga. Nem tüzelsz csuklóból, megszokásból, mert a szokás az a minta. Minden nap tiszta lappal kezded. Ez az erőfeszítés, amit beleteszel. Ez az iga. A másik pedig, hogy átírod a programot. Mindkettőre különböző technikákat ajánl a jóga. Lényegében ennyi: vond vissza az érzékeidet, vagy figyeld meg őket és meditálj. Az ászana itt nem sokat segít, de nagyon jó ahhoz, hogy előkészítse a terepet. Ez a dolga ugyanis, nem több. Ezért fölösleges hüledezned, ha nyakatekert pózokat (és szándékosan írom itt a póz szót, mert az sokszor nem más, mint egy póz, viszont nem jóga) látsz. Nem az egy kézen állástól fog megváltozni az életed! Soha! De mindenkinek máshol vannak a határai. Mindegy, hogy az egyik egy trikónászana a másik pedig egy parshva bakászana. Hogy egészséges legyen a test és ki tudja bírni, hogy hosszabb ideig egy keresztezett lábú ülésben egy pontra koncentrálj, ezért kell az ászana. Hogy, amikor leülsz meditálni, ne azzal menjen el az idő, ne azzal foglalkozz, hogy zsibbad a lábad, fáj a hátad. Hanem az elme hullámzásának lecsendesítésére. Ez a jóga célja. Citta vrtti nirodha. Olyat nem olvasol a szútrákban, hogy a jóga célja egy kézen egyensúlyozni. De lehet, hogy téged az fog továbblökni, nehogy azt gondold elítélem az egy kézen egyensúlyozást, valakinek nagyon jó az, csak nem az a cél!
Az Ikrek újhold a beszéd, a kommunikáció, a változékonyság, az intellektuális megértés. Érzékeny időszak, használd ki az öntanulmányozásra. Nézd meg a mintákat. Tudd, mit miért csinálsz. Mert ez kell. De, és most jön a lényeg, te szerintem ezen már sokszorosan túl vagy, ezért ne ragadj itt le! Ülj le arra a szőnyegre és meditálj. Ha nem tudod mi a meditáció, keress közösségeket, ahol megtanítanak, számos hely van, ahol el lehet sajátítani a technikát.
A Hold az érzelmi világunk, annak szimbóluma, kifejezője. Az Ikrek pedig az értelemé. Ezért ez a Hold most itt az Ikrekben nincs otthon, nagyon nem érzi jól magát. Az érem két oldala: érzelem és értelem. Mást mondanak az érzelmeid és mást a racionalitás.
A női ciklusban, ami, ha harmonikusan működik termékeny éveinkben, a Holdhoz igazodik a nő. Az újhold a menstruáció időszaka. Az elengedés. Most a régi mintákat engedd el. Keress újakat! Lépj! Cselekedj! Új kapcsolat, új barátság, új munkahely, új utazás, új otthon - új új új. Most könnyű új terveket szőni, új dolgokat kitalálni, csináld! Ne az értelemre hallgass, hanem az érzelmekre. Ne a fejedre, hanem a szívedre. Mit súg a lelked, nem az, aki csinálta ezt az éned. Hanem az a belső pici kis arany ember, ahogy hívják a buddhisták, az örök állandó benned.
Rajtad áll, csakis a te felelősséged, hogy mit pakolsz bele abba a programba. Te alakítod ugyanis a jövőd, senki más. És te, te bármire képes vagy.
Gyakoroljunk fáradhatatlanul,
Namasté,
Alexandra
Comments