Félelem, reszketés és szorongás
Amikor 30 éve ezen a napon Horn Gyula este bemondta a tévében, hogy Magyarország bizony megnyitja a határait éjfélkor az Endékásoknak, akkor annak (is) volt köszönhető, hogy pár héttel később leomlott a Berlini Fal.
Én Berlinben voltam gyerek és fiatal. Mai napig bennem van, ahogy sétálunk az Unter den Lindenen a Brandenburgi kapuig, viszont sosem tovább. Ma ez már elképzelhetetlen. Én néha átmentem a szüleimmel, de ők, a kelet-németek, nem mehettek át azon a bizonyos falon.
Na most hunyd be a szemed, dőlj hátra és képzeld el, milyen lenne, ha a Duna lenne a határ, te pedig hétvégén nem mehetsz látogatóba a nagymamához Budára, aki "odaát" lakik, vagy hogy a Normafa egy megmászhatatlan hegy lesz, az óbudai túróscsusza pedig a hően vágyott ínyencség. Ők lennének az elérhetetlenek.
A Fal elképesztő félelemmel árasztotta el a várost és a félelmet megszokni nem lehet.
Félelemben tartani embereket vagy akár saját magadat bűn. Élet elleni bűn.
Szerinted mitől féltek akkor a németek igazán?
Sokféle félelem van, van a hirtelen ott termő, sokkoló, bénító, de van az alamuszi, hátulról lecsapó, van a szépen lassan bőr alá bekúszó. Van a sejthető és van a nyilvánvaló. Van, aminek (látszólag) nincs oka és van, aminek okát evidensen azonnal tudod. Van az az ősi, elemi, ami megjelenik egyből, amikor mennydörög vagy, amikor hangosan ugatnak a kutyák. És van az állandósult félelem, ami erősen szorít és összehúz, egy páncélt von köréd. Amikor folyamatosan szorongsz, amikor az életkedv kezd eltűnni. Te kezdesz eltűnni. A színpad elején pedig a nagy illúziómester, a Félelem. Nem tudsz már mozdulni, a változás egy olyan távlati és messzi hely lesz, ahova te biztosan nem juthatsz el - gondolod. És gondolták a Berliniek is. Sakkmatt, vesztettél. Benne tart a hiedelmekben, a sötét és negatív gondolatokban. Elfogy a levegőd is már. Ha nem veszed a kezedbe az irányítást, ha nem lehetőségként és erőként tekintesz a félelemre, akkor vesztettél. Akkor megköt, bebetonoz akár örökre.
A félelemre tekints úgy, hogy az maga a megoldás, a lehetőség. A félelem jó. A félelem eszköz. Kell. Mert, ha baj van, mutatja a megoldást. A félelem van az egyik oldalon, te pedig megfordítod és akkor meglátod az érem másik oldalát. A valódi okot. Polarizált világunkban a félelem az egyik pólus, más dolgod nincs, mint megnézni a másik oldalt, a párját és máris megvan, hogy merre lépj tovább. Hogy tulajdonképpen, mit gondolsz, hogy mitől félsz általában nem a valós, hanem mindig a párja a valódi ok. Ha rájössz erre és, hogy mi a párja, nyertél.
A félelem egy titkos kódrendszer, meg kell találni hozzá a megoldó kulcsot. Így tudsz esélyt adni magadnak. Ő az iránytű, a térkép, amely megmutatja hol vagy és merre tarts.
Ha félsz az olyan, mintha űzött vad lennél, a félelem pedig a vadász. Állandóan nyúzott vagy, lestrapált, fáradt, motiválatlan, tehetetlen, csak a rohanás, magad elöl az elfutás. Egy esélyed van, megállni és vele farkasszemet nézni. Nincs B-terv, nincs más megoldás. Ez egy 'Ki az erősebb' játék, ha engeded őt elhatalmasodni, akkor ő kap erőre, ha megállsz, ha szembefordulsz, akkor viszont te. Ő csak addig nyer, amíg te el akarod őt kerülni, amíg elszaladsz. De ha lestoppolsz és jó mélyen belenézel, erejét veszíti és meghátrál. A szembenézés iszonyat nehéz, fájdalmas zokogás, üvöltés, földre zuhanás. De ha onnan felállsz, akkor vége, más ember lettél és nincs kit űznie már.
A félelmekkel történő szembenézésben a legjobb segítőeszköz a jóga. Tegnap az órámon a kézenállást gyakoroltuk, illetve annak előkészítőit. Sokaknak nehézséget okoz ez az ászana. A többség sorolja a kifogásokat, jaj, nekem gyenge a karom, a hasizmom, nem elég erős a lábam, csúszik a kezem, fáj a csuklóm és így tovább. Ezekből tele a padlás. Vagyis inkább a padló. Volt olyan is a teremben, akit viszont most láttam igazán először komolyan gyakorolni. Ő nem kommentálta, csak csinálta, csöndben, szerényen. És meglett, benne tudott nyugodni. Nemrég halt meg ez édesanyja, rajta van a gyász, a legmélyebben van. Egy közeli szerettünk elvesztése tanítómester a félelmeinkkel való küzdelemben. Erősíti a kitartást. Amikor megfordul a világ, de te tartod magad.
Az ászanázás mellett még jobb technika talán a meditáció. A ma hajnali meditációmnál én is levettem a fedelet és lenéztem a feketeségbe, a sötét, igazán mély bugyorba. Félelmeim lakóhelyére. Hol van az én a mumusom? Félelem, hol vagy? Elkezdtem vizsgálódni, bújócskát játszani. Aztán ráleltem és jött a nagy felismerés, mert rájöttem, hogy tévedtem. Amit a mély bugyorban találtam, az nem a félelem volt, hanem valami teljesen más.
Találd meg te is, ha tudatosítod te is, hogy mitől félsz akkor felismered azonnal az ellenpólusát! Ha látod, mi a béklyód azonnal látni fogod, mi az, ami felszabadít.
Ha az elköteleződéstől félsz vagy mindig rossz, lehetetlen párkapcsolatokba mész bele, akkor nem mersz úgy igazán szeretetet adni vagy kapni, túl nagy a rizikó. Akkor az igazi ok, az érem másik oldala a magánytól, az egyedülléttől való félelem. Attól félsz igazán, hogy egyedül maradsz. Túl vagyok egy váláson és számtalan fájdalmas, de egy különösen fájdalmas szakításon. Saját magamnak adom újra meg újra a sakkmattot, önmagamat e téren gúzsba kötve. Rájöttem, hogy a legnagyobb félelmem igazából a család, a párkapcsolat elvesztése. Megosztani a gondolataimat és az érzelmeimet egy másikkal, átadni magam valakinek, rábízni magam, megbízni benne, biztonságban érezni valakinél magam, aztán azt a biztonságot elveszíteni, na ettől félek igazán. Attól félek, hogy az ilyen nem tartható fenn hosszan, hogy nincs ásó, kapa és nagyharang. Te is a csalódástól félsz.
Ha a haláltól félsz, akkor még nem éltél úgy igazán, szabadon, falak és gátak nélkül, nem attól félsz, hogy meghalsz, hanem, hogy sosem éltél, úgy rendesen. Oscar Wilde mondja, hogy az élet a legritkább dolog a világon, mert a legtöbb ember csak létezik, és kész. Te attól félsz, hogy nem éled meg önnön teljességedet, hogy az egytől tízig terjedő skálán mindig csak az öt vagy a hat a tiéd, hogy saját életedben nem a főszerepet osztod magadnak, hanem te csak a főszereplő barátja vagy. Tudjátok, mindig minden filmben van egy jó barát, vagy barátnő, de neked főszereplőnek kell lenned a saját mozidban! Attól félsz, hogy lemaradsz valamiről, hogy nem tapasztalod meg az önfeledtséget, a merést, a vállalkozást, az ugrást, a szaltózást. Soha nem attól félsz igazán, hogy meghalsz, hanem, hogy nem tudod ki- és megélni önmagad, az igaz természeted szerint élni, hogy nem tudod a dharmádat beteljesíteni - ez a félelmed. Ha nem élsz a dharmád szerint azt érzed, nincs értelme annak, amit csinálsz. A dharma az életfeladat és megtalálása első számú cél az életünkben.
Ha az új feladatoktól, új szerepek vállalásától félsz, akkor tulajdonképpen szabad akarsz lenni, akkor végre olyasmivel akarsz foglalkozni, ami eltér a régi, rád erőltetett sémáktól, a rossz hitrendszerektől. Ha félsz egy új iskolába, új tanfolyamra beiratkozni, akkor attól félsz, hogy kitörsz, hogy más vagy, hogy meg akarod változtatni a karmád. Ha az apád orvos volt, akkor nem biztos, hogy neked is azzá kell válnod, ha az anyád ügyvéd, neked nem feltétlenül az az utad. Túl sokat csináltad azt, amit mások elvártak tőled. Nem a feladattal van baj, hanem minden mással, amit addig rád erőltettek, amit rád kényszerítettek, hogy sok mindent kellett csinálnod, amire te képtelen voltál. Ami nem a tiéd volt. Ha nem iratkozol be, ha nem vállalod be, ha nem kezdesz bele abba az újba, akkor attól is félsz, hogy nem fognak szeretni azok, akiknek elvárásaik vannak veled szemben. A más által kitaposott út közben viszont nem mindenkinek a saját biztonság!
Ne fuss el tovább!
Ami az egyedül-létben tart, az a félelem.
Ami megöl, az a félelem.
Ami nem változtat, az a félelem.
Mindannyian arra várunk, hogy te megéld önnön szabadságodat, valóságodat, hogy ne fél(elem) legyél, hanem egész. A félelem elválaszt, nem csak városokat, városrészeket, hanem saját magadat választ el saját magadtól, az élet, számodra elérhető és megélhető tökéletességétől.
Te mire vársz hát?
Ülj le és meditálj.
Szóval, mit gondolsz, mitől féltek a németek igazán?
Namasté
Alexandra