A jóga a nem-ragaszkodás
gor börtönben volt, amikor nagyon szerelmesek voltunk. Azt hiszem erre mondják, hogy Ő volt életem nagy szerelme. Igazából volt más is, de ő volt az az első, akivel annyira összeolvadtunk, hogy amikor vége lett úgy éreztem, hiányzik konkrétan a testemből egy darab. Éreztél már ilyet? Fizikailag fájt, amikor nem volt már ott mellettem. Mintha kiharapott volna az igazság, a pőre valóság egy jókora darabot az oldalamból.
Börtönben azért volt, mert balesetet okozott, többen meghaltak és rengetegen megsérültek. Olyan igazi nagy tömegbaleset volt, mint a katasztrófa filmekben. Ő utána arra emlékezett csak, hogy kielőz, aztán snitt, majd amikor eszmél, látja, hogy iszonyú kupleráj van körülötte, autók össze-vissza törve, mindenkiből ömlik a vér, jajszó vágja a teret.
Mi közvetlenül a baleset után ismerkedtünk össze.
Akkor mutatta először az élet nekem azt az oldalát, amit előtte nem ismertem, kegyetlenség, fájdalom, végzet. A nagybetűs Karma. Fiatal voltam, talán 22. Onnantól kezdve fejtegetem, hogy mi miből következik, akkor még nem voltam jógi, de akkor már tudatosult bennem, ok és okozat kötelékében élünk. Merthogy annak kellett lenni valami előzménynek, valami oknak, hogy miért előz ki pont akkor és mivégre ez az okozat, ami ebből lett, vagy amit ez az egész elvett. Emberi életeket. Ez nem lehet a véletlen. Olyan közel akartam a karmához kerülni, hogy megfejtsem a titkot, hogy nem érdekelt, mi jár ezzel. Hogy menniyre veszélyes terep ez.
Azonnal beleszerettem, vagy talán pont ezért. Sok idő eltelt, míg zajlottak a tárgyalások és leültették, addig viszont mindent elsöprő szenvedéllyel és őrülettel imádtuk egymást, Ha csak ezt nézem, ez életem legboldogabb időszaka. Az, amikor hétvégénként vezetek Baracskára, csakhogy belenézhessek a szemébe. A személyes találkozóknál talán egy valami még szebb volt, minden nap levelet írtunk egymásnak, igazi levelet, olyat, amit a postás hoz. A mai napig őrzöm egy cipős-dobozban ezeket a leveleket, úgy ötévente lefújom a doboz fedeléről a port, felnyitom és néhány levélbe beleolvasok. Örök emlék, benne mélyen a lelkemben. Ebből vagyok (is).
9 hónap után Igor kegyelmet kapott és kiengedték, ezt adhat egy köztársasági elnök ilyen esetekben, már amikor az ember gondatlanul öli meg a másikat. Ez viszont az örök emlék az ő mély lelkében.
Igort hazahoztam egy hajnali ködös reggelen. Az a kép...áll a börtönkapu előtt... Kilenc varázslatos hónap, más gyereket hord ki ennyi idő alatt, én a szerelmet óvtam, tápláltam magamban, csak később derült ki, hogy amit dédelgettem, később súlyos súlyként cipelem. Mert, hogy a szerelem várandósságából hirtelen valós teher lett. Először azt hittem csak túlhordás, később kiderült, egy igazi rémálom.
Még a börtönből Igor megkérte a kezem, örök hűséget fogadott és, hogy holtamig szeretni fog. Aztán a 11. hónapban megcsalt, egy bizonyos Anitával, ha jól emlékszem a nevére. Anita még fiatalabb volt mint én és ő volt az, aki mert rövidebb szoknyát hordani. Szakítottam.
Igor volt a mindenem. Jobban ragaszkodtam hozzá, mint önmagamhoz, szinte feloldódtunk egymásban, ami egy csodálatos, mámorító érzés. Közben amerre néztem, mellette csak áldozatok voltak. És most nem csak a halottakról beszélek. De Igorral az élet egy kész dráma volt, egy folyamatos hullámvasút, bizontyalanság, viszont ez tartotta életben. Az igazán elérhetetlensége.
Mindig arra vágyunk, ami nincs, mindig. Ez a lényege.
Sosem tudtam, mi lesz másnap, ezért állandó volt a küzdelem és én küzdeni már akkor is elég jól tudtam, csak akkor még sokszor fölöslgesegen és értelmetlenül. Minél több és magasabb áldozati halom tetején állva éreztem csak, hogy élek. Hogy úgy igazán pezseg bennem az élet. Amúgy sajnos nem.
Miért mesélem mindezt? Mert mi van akkor, ha a mindened egyik napról a másikra úgy dönt, hogy máshol keresi a nagy boldogságot. Ha a mindened elmegy, de ő közben a minden, akkor, ha ő már nincs, marad-e valamid?
Miért ragaszkodsz? Miért tapadsz? Miért ragadsz?
A jóga szerint az vairagja a kulcs, a nem-ragaszkodás.
Hogy ez miként valósítható meg, hogy mit tegyünk és mit nem érdemes, megtanuljuk a női táborban és utána novemberben is, a vegyes táborban.
Fújd le a port, de örökre. Engedd el.
Namasté
Alexandra
A név kitalált, a történet és a személy valós az életemben.
A képen az eketartás látható, a halasana, a kedvencem, mikor elszorul a torkod, mert szembe kerülsz a szíveddel.