Ariadné fonala, avagy választunk-e a párkapcsolatban
Ha egy olyan családban növünk fel, ahol a szülőknek nem elég fejlett vagy nem megfelelő az érzelmi intelligenciája, akkor törvényszerű, hogy küzdeni fogunk a párkapcsolatainkban.
Ez a karma tana.
Jó eséllyel már a nagymama és a nagypapa se volt együtt kiegyensúlyozott kapcsolatban, sőt lehet, az ő elődeik sem.
Mint egy ragályos betegség, egymásnak adjuk tovább.
Van egy tanítványom, aki azt mondta, megvizsgálta a családját és rájött, hogy egyetlen, általa ismert felmenője sem volt boldog. SENKI. Mindenki boldogtalan volt!
Mit várunk? Mégis mire várunk?
Ez tényleg a karma tana, ami ugyan köt, de nem lehetetlen kibogozni és elvágni. A jógi pont ezt csinálja.
Tettekkel adjuk tovább a mintát. Karma azt jelenti cselekedni. Karmát adunk át, a minta a karma jól megszőtt fonala. Ahogy mi gyerekként felnövünk, olyan mintákat kapunk. Később minden élethelyzettel aztán mi is tanítjuk a gyerekeinket.
Azt, hogy hogyan bánunk magunkkal, hogy hogyan bánunk a másikkal. Hogy viselkedünk társaságban, barátságban, szerelemben. Milyenek az emberi kapcsolataink. Hogyan beszélünk, mit mondunk, hogyan szomorkodunk, hogyan vidámkodunk. Hogyan éljük meg az érzelmeinket, hogy mit teszünk, ez a lényeg. Ez a karma.
Érzelem-templateket, sablonokat passzolunk nekik tovább. Ezt hívom én kötöttségeknek, hiszen, aki nem tudatos életet él, csak ezen belül a kereteken belül tud majd mozogni, ha felnő.
A minta pedig a mintát érti. A párkapcsolati minta alapján olyan emberekhez sodródunk, akiknek hasonló sablonjuk van, akik odatartják a tükröt, amiben felismerjük....kit? Nem, nem önmagunkat ismerjük fel. A sablont ismerjük fel csupán! És ezért csapda ez. Mármint az ilyen párkapcsolat. Ezért okoz szenvedést, ezért nehéz benne a kapcsolódás, de az elengedése is ezért nehéz.
Ha csak sodródunk és nem vagyunk tudatosak, a mintáinkat nem ismerjük pontosan, akkor olyan partnerrel fogunk csak kapcsolódni, aki emlékeztet minket arra, amit átéltünk, amit láttunk, tapasztaltunk gyermekkorunkban.
Ha egy más mintájúval találkozunk, például egy "egészségesebb" sablonnal rendelkezővel, általában őt fel se ismerjük, nem is kapcsolódunk hozzá, vagy ha mégis, hamar unjuk, vagy könnyen eldobjuk.
A saját "rossz" mintáinkat akarjuk újra meg újra átélni. A rossz mintát a tudatalatti meg akarja változtatni, ki akarja javítani, a másikon át, úgy, hogy a másikat meg akarja változtatni. Ezzel próbálja semlegesíteni a mintát.
Ez a legnagyobb zsákutca. Soha, de soha nem leszünk képesek erre. Mindig mi változunk és rajtunk keresztül változik meg a világ.
Amikor egy ilyen emberhez kapcsolódunk csak újraéljük a traumát. Átélni a traumát újra nem oldja azt fel, nincs semlegesítés. Becsapjuk magunkat, hiszen csak a jól ismert dinamika miatt választottuk azt a partnert.
A karma egy kötelék és minél közelebbi a kapcsolat, annál nagyobb a kötés. Ezért szerintem a családi karma, azon belül is a nemek közötti karma a legerősebb, ami köt. Viszont a megszabadulás a rossz karmától is a családon keresztül vezet, ez az a fonal, ami segít végigmenni, mint Ariadnéé, abban a bizonyos barlangban.
A labirintus pedig maga az élet.
A mítosz szerint az kap fonalat, aki mások miatt vállalja a veszélyt, ő az a bátor tudatos, aki meg tudja változtatni a családi karmát. Aki azt mondja elég, én ezt már nem adom tovább. Aki másokat, az utódait is meg akarja menteni, de valójában önmagát menti meg.
A boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolat nem mítosz, csak tudatos élet szükséges hozzá. A tudatos élet szálai a szeretet, a bizalom és a sérülések beazonosítása.
Mindenki számára elérhető, mindenki számára adott, hogy átrajzolja a mintát. Egy támogató közeg, mint a jógaóra vagy a jógatábor a legjobb hely arra, hogy merj emlékezni, hogy merj szembenézni. Elindulni a barlangba.
Összefonódik a karmánk, a mi kezünkben pedig ott a fonál.
Az önvaló tudja, mi az, hogy igaz szeretet. Mi az, hogy szerelem. Mert a lélek mélyen nem felejt.
Mindannyian megérdemeljük, hogy újra megtaláljuk.
Namasté
Alexandra