Színes tintákról álmodni

Van, hogy valamit el kell temetni. Egy dédelgetett álmot. Egy elsőre jónak tűnő tervet. Egy vágyat. Vagy valakinek a szeretetét.

Minden változás. Mindig minden folyamatos átalakulásban van, a szamszárában nincs megállás. De mindig csak a veszteségeket tartjuk számon, közben minden nap folyamatosan születik valami új is. Olyan nincs, hogy valami elmegy és nem jönne helyette más. Jön. Mindig egyensúly van. Az lehet persze, hogy nem ugyanolyan jön, nem ugyanaz. És nem mondom, hogy nem lenne olyan, ami nagyon értékes számunkra, ami pótolhatatlan és mi azt veszítjük el. Nem akarom szépíteni, van ilyen is. Amiről Lázár Ervin azt írja: a fenékig rossz.

Amikor például a gyerekünk vagy a szülőnk szeretetét veszítjük el, a szeretetük pótolhatatlan. A gyerek halála szerintem a legnehezebb gyász, de nehéz a szülőt is elveszíteni, csak arra valahogy jobban felkészülünk az évek során, az benne van a pakliban. Bár azt is hallottam, hogy arra sem lehet felkészülni, csak azt hisszük, hogy felkészültünk, amikor ott van akkor jön a vele járó félelem. De az biztos, hogy a gyerek halála az nincs benne, az nehéz karma. De nem a halálról írnék most

Hanem arról, hogy van, amikor valakit élve kell eltemetned, magadban, mélyen benned.

Van, amikor el kell engedned.

Voltak elképzeléseid, voltak elvárásaid, de ezeknek vége. Volt egy képed arról, hogy te hogyan szeretnél élni. Színes tintákról álmodtál. Mondjuk olyanokat, hogy az anyád a barátnőd, vagy a legjobb barátod. Hogy az apád meg a biztos oszlop az életedben. Hogy legyen egy hű társad, aki úgy mindenestül elfogad és szeret. Vagy hogy szülj vagy nevelj három gyereket, abból egy legyen lány. Vagy fiú. Vagy hogy olyan legyen a feleséged, aki felnéz rád vagy olyan legyen a férjed, akire fel tudsz nézni. Vagy hogy össze jöjjön az a munka. A fal színe. Jól sikerüljön az a vizsga. Hogy megkapd, amire úgy tényleg vágysz. Amiről azt gondolod, na attól, onnantól lesz teljes, boldog az életed. Legyen már az az erdőszéli ház!

Sorolhatnám reggelig.

Nincsenek kicsi dolgok, minden nagy álom, kinek mi. És aztán van úgy, hogy egy vagy több nem jön össze és neked azokat el kell engedned. Hogy a karma másképp fonja. A te lelkiismeretet legyen tiszta, azt tudd, abban biztos legyél, hogy te mindent megtettél, legjobb tudásod szerint cselekedtél.

Azért fáj, mert ilyenkor te is meghalsz kicsit. Azonosulsz az álommal, az emberrel, a másikkal, a dologgal. És ha az vagy ő nincs, akkor belőled hiányzik az a kicsi.

Érdemes hát az elvárásokat hagyni. Legyen terved, de ha nem úgy alakul, ha nem úgy történik, ha valaki csalódást okoz érdemes minél előbb elengedni. Minél jobban, szorosabban kötöd magadhoz, annál jobban fog fájni letépni, annál nagyobb lesz a seb és annál nehezebben fog gyógyulni.

Ne hasonlítgasd magad. Senkinek sem könnyű. Lélegezd ki.

Hari Om

Alexandra

U.i. Ha szeretnél az elengedésen, a gyászon biztonságos közegben dolgozni, két jógatábort is szerveztünk most őszre. Az egyik tábor, csak nőknek lesz, jövő hétvégén október 25-27-ig, Máriahalmon, a Biofaluban. A másik vegyes tábor, férfiaknak, nőknek egyaránt a Bakonyban, november 15-17-ig. Részletek, jelentkezés a honlapon: www.utkozbenjoga.hu

Végezetül álljon itt ez a vers:

Kosztolányi Dezső:

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet

e tintával írnék egy kisleánynak,

egy kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék

s egy kacskaringós, kedves madarat.

És akarok még sok másszínű tintát,

bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,

és kellene még sok száz és ezer

és kellene még aztán millió:

tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,

szemérmetes, szerelmes, rikító,

és kellene szomorú-viola

és téglabarna és kék is, de halvány,

akár a színes kapuablak árnya

augusztusi délkor a kapualján.

És akarok még égő-pirosat,

vérszínűt, mint a mérges alkonyat

és akkor írnék, mindig-mindig írnék,

kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.

arany-imát írnék az én anyámnak,

arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék

egy vén toronyba, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

1910