A szerelem metafizikája
"A szerelmet nem a férfi és nem a nő akarja, hanem az a hatalmas harmadik, aki nincs, de lenni akar." - mondja Schopenhauer.
Olyan fontosnak gondolta a szerelmet, mint az akarat megnyilvánulásának formáját, hogy filozófiai vizsgálatának tárgyává tette.
Mi a szerelem Schopenhauer szerint?
Az életösztön legerősebb fajtája, eszköze. Az emberek idejük felét a szerelemnek szentelik és a szerelem majdnem minden törekvés végső célja. A legfontosabb dolgokat képes félbeszakítani és a legnagyobb elméket is zavarba ejteni.
"Mire való a lárma, minek a sürgölődés, forgolódás, aggódás és rettegés?… miért visz az ily csekélység ily jelentékeny szerepet, és miért zavarja és háborgatja az emberi élet rendjét?"
A tét komoly és ezért olyan fontos ösztön ez, hiszen minden szerelem nem kevesebb dolgot dönt el, mint a következő nemzedék összetételét. A dráma személyeit - ahogy ő fogalmaz.
A mostani nemzedék összes szerelmi ügyei mind együttvéve nem egyebek, mint az egész emberiségnek komoly elmélkedése a jövendő nemzedék összetételéről, amelytől később számtalan további nemzedék függ.
Az emberiség jövőben való léte, mivolta a tét, az egyén akarata tehát magasabb hatványban, a faj akarataként lép föl – ettől transzcendens ösztön a szerelem.
Ami a két embert egy elképesztő nagy erővel egymáshoz vonz, nem egyéb, mint az egész fajban jelentkező akarat az élethez, mely az adott két emberen keresztül nyilvánul meg és mely látja, kiszámolja előre a megszületendő utódot. Az utód az apától fogja örökölni az akaratot és a jellemet, az anyától pedig az értelmet.
Ezért keresünk mi nők szerintem erős akaratú férfit, ezért oly csábító olyan kapcsolatba belemenni, ahol a férfi mutatja az irányt.
A kérdés tehát mindig az egyetemes akarat felől jön, hogy az apa akarata és az anya értelme összekapcsolódásának köszönhetően milyen új ember születik.
Mindig az egyetemes akarat az, aki mérlegel, pont az az ember kell, hogy szülessen, akire szükség van az élet akaratának tekintetében. Tehát ha azt gondoltuk eddig, véletlenszerű a születésünk, akkor azt a teóriát dobjuk ki, abban a pillanatban pont ránk volt és van is most is még szükség. Ennek megfelelően valószínűleg addig élünk, amíg ez a faj, az emberiség szempontjából, az akarat szempontjából szükséges energia még.
Ez a nagy szenvedélyek lelke, magva.
És hogy kit választunk? Mindenki az adott kor kultúrájában megjelenő legszebb egyéneket fogja keresni az akarat, legszebb azt jelenti, hogy akikben a fajjellem a legtisztábban megjelenik. Ami érdekes, hogy azt a tökéletességeket keressük, ami belőlünk hiányzik, egy egyszerű példával élve, ezért vonzódnak például a szőkék a barnákhoz, a sima hajúak a göndörhöz és fordítva.
A szerelem tehát a faj érzéke, hogy a fajt ővele szeretné folytatni.
A lényeg, hogy ami az embert vezeti az egy ösztön, az akarat megnyilvánulása, amely az emberiség egész javát szolgálja, nem csupán egyéni élvezetet nyújt. Ezért ilyen fontos, ezért forog e körül az életünk, ezért szenvedünk, ezért szeretünk.
Egy Goethe-idézettel zárnám ezt a rövid értekezést: "Ki nem szeret, s nem téved, Az már sírba szállhat."
Namasté Alexandra
Comments