Azokra gondolok
Én most azokról a nőkről írok, akik ma nem kapnak virágot. Nem csak ma nőnapon nem kapnak, hanem amúgy sem.
Azokra a nőkre gondolok, akiket ma nem ölelnek.
Azokra, akik egyedül élnek és egy szerető társra vágynak. Azokra, akik gyerekre, a család melegére, finom ételekre, biztonságra. Azokra gondolok, akik egy igazi otthont szeretnének.
Azokra a nőkre gondolok ma, akiket elhagytak, akiket megcsaltak, akiket érzelmileg vagy más módon kihasználtak. Vagy azokra, akik ezek után úgy gondoltak, elég erősek, hogy ők hagyják el a másikat és ezzel nagy kockázatokat vállaltak.
Azokra gondolok, akiket bántalmaztak, gondolattal, szóval, vagy tettel. Akikkel mások erőszakosak voltak.
Azokra a nőkre is gondolok, akik most menekülnek, akik bombákra ébrednek, akik az életüket adnák a gyerekükért. Azokra, akik halálra rémülve aggódnak az otthon hagyott társuk vagy fiúk miatt.
Azokra, akik fáznak, éheznek vagy halálfélelmükben rettegnek.
Azokra a nőkre gondolok ma, akik sokat imádkoznak.
Azokra a nőkre gondolok, akik esténként egyedül hajtják a fejüket a párnára. Azok, akik elváltak, azokra, akik egyedül maradtak a gyerekükkel és akik egész nap kőkeményen dolgoznak és a férfiak világában helyt kell, hogy álljanak, hogy eltartsák magukat és gyermeküket. Azokra is gondolok, akik amikor már a gyerek alszik, nem tudják kivel megbeszélni, hogy napközben ki vagy mi bántotta őket. Azokra, akik egyedül kényszerülnek meghozni nehéz döntéseket, mert nincs egy társuk, akivel megvitathatnák azokat.
Azokra a nőkre gondolok, akik csak magukra hagyatkozhatnak.
Azokra, akik mindig egyedül cipekednek. Akik egyedül intézik a felújítást, vagy akik aztán egyedül súlyos bútorokat tologatnak. Akik fúrnak, faragnak. Azokra, akik a hétvégi bevásárlást mindig egyedül végzik el. Azokra, akiknek összeszorul a szívük, amikor látják, a mellettük lévő kosarát nem csak a nő tolja.
Azokra gondolok, akik túlzott terheket vállalnak.
Azokra gondolok, akik nem tudnak segítséget kérni.
Azokra a nőkre gondolok, akik nagy esküvőről álmodoztak, de már minden álmukat feladva botladoznak.
Azokra, akik megfelelési kényszertől, teljesítménykényszertől és bizonyítási kényszertől vagy bármilyen más kényszertől szenvednek, akik azt gondolják, ők sosem lesznek elegek.
Azokra a nőkre gondolok, akik maguknak sem kellenek.
Azokra a nőkre is, akik az életükben sok mindent kihagytak. Akik sokat azon gondolkodnak, hogy mi lett volna, ha. Akik azt hiszik, valamit vagy valakit elmulasztottak. Akik nem voltak, vagy most nem elég bátrak.
Azokra a nőkre gondolok, akik erősnek mutatkoznak, de közben gyengék. Akik kislányként egy másik álmot rajzoltak maguknak.
Azokra a nőkre gondolok, akik rossz mintájuk miatt rossz döntéseket hoztak és most már tudják, hogy azok rosszak voltak.
Azokra, akik sokszor szégyenkeznek, vagy azokra, akik szégyellik magukat. Azokra, akiknek bűntudatuk van, azokra, akik hazugságban kell, hogy éljenek.
Azokra gondolok, akik azt gondolják, nem tudnak változtatni.
Azokra, akik kétségbe esnek, akik félnek, akik azt mondják gyakran, nem bírom tovább...aztán mégis elhalkulnak.
Azokra a nőkre gondolok ma nőnapon, akik túl sok áldozatot hoznak, akik túl sokat alkalmazkodnak, akik szélmalomharcot vívnak.
Akiket nem öleltek kislányként eleget.
Azokra gondolok ma, akik sokat sírnak.
Azokra a nőkre gondolok, akik reményvesztettek, akik elkeseredettek, akik nem látnak kiutat. Akik sajnálják, hogy nem voltak akkor okosabbak. Azokra gondolok, akik megbánják a múltat. Akik már haragudni sem akarnak.
Azokra a nőkre gondolok, akik ugyan szeretnének, de nem lehet gyerekük. Azokra is, akiknek lehet, de félnek, hogy kifutnak az időből.
Azokra gondolok, akik nem látják szépnek vagy kívánatosnak magukat. Akiknek nincs bizalmuk önmagukban és a világban sem bíznak.
Azokra gondolok, akik félnek az öregedéstől.
Azokra gondolok, akik nem tudják magukat szeretni, akik azt hiszik magukról, hogy nem szeretetre méltóak. Akik úgy gondolják, a szeretet az valami, amit ki kell érdemelni, azért meg kell fizetni, az valami, ami csak úgy magától nem jár nekik.
Azokra gondolok, akik nem tudnak elengedni, azokra, akik gyászolnak.
Azokra a nőkre gondolok most, akik már nem mernek érezni, akik azt mondják, ők már az összes könnyüket elhullajtották.
Azokra gondolok, akikre ma nem gondol senki.
Azokra, akik ezt most olvassák és egy mélyet sóhajtanak.
De én gondolok rád. Igen rád!
Mert azokra a nőkre gondolok, akik mégis itt vannak.
Szeretettel és namaste,
Brávácz Alexandra