Elmélkedések az elmúláson

Amikor az ember születésnapja közeleg óhatatlanul elgondolkodik valami nagyon fontos dolgon, mégpedig a létezésen és az idő látszólagos múlásán.

A létezés, az élet önmagában egy csoda. Ezt ki kell, hogy mondjuk.

Azt hiszem először 27 évesen vettem észre, hogy öregszem. Valahogy a kezeimen látszott, de nagyon. Valahogy másképp húzódott a bőr, vagy nem tudom, de láttam, hogy valami más lesz mostantól.

Előtte soha nem foglalkoztam az öregedéssel. Csodálatos és igazából felelőtlen életem volt, egy szenvedélyes kaland az, ami előtte volt. Hogy a ráncosodó kézfejem vagy más, nem tudom, de akkortájt kezdett el az foglalkoztatni, hogy szeretnék gyermeket. Sok év eltelt még sajnos, mire lett, 34 éves voltam, mikor megszületett Dávid. Elváltam, szinte közvetlenül ezután, ezért a harmincas éveim elteltek azzal, hogy nem magammal, hanem többnyire egyedül egy kisgyerekkel vagyok, csak úgy elsuhant az a pár év. Persze ekkor talált rám közben minden ömlengés nélkül mondhatom, mert tény és már nincs bennem nosztalgia, de ekkor találkoztam életem legnagyobb szerelmével. Tehát az évek ezért is suhantak valószínűleg el.

Ebben az évben kezdődik utoljára négyessel az a szám, amit azért számolunk, hogy mindig tudatosítsuk az idő múlását. Nem mennék most bele abba, hogy az idő mennyire relatív, de tényleg így van. Hogy igazából az idő illúzió, mert ez is így van. De akkor is látom és most már nem csak a kezemen, hogy öregszem.

Szeretnék erről őszintén beszélni, nyíltan, mert ez sokaknak gond. Főleg nőknek. A férfiak mintha csak szebbek lennének az idő haladtával.

Nekünk az idő múlása egyáltalán nem áll jól.

Ha nézegetek korombeli nőket azt látom, hogy pont az megy ki belőlünk, amitől nőnek nézünk ki, a nők elférfiasodnak a korral. Mintha átbillenne az egyensúly. A férfiak meg úgy néznek ki, mintha nők lennének, lágy vonások jelennek meg az arcukon. Észrevettétek ezt ti is?

Nekem olyan csodálatos életem volt, mindennel együtt, ahogy Piaf mondaná, nem bánok semmit.

Látom, hogy már nem fordulnak meg úgy utánam, hanem ha mellettem egy fiatalabb lány van, őt nézik meg. És ez így van jól. Az emberben legyen annyi tartás és erő, hogy átadja a helyét másoknak. Nem lesz már olyan semmi és én ezt elfogadom.

De még mindig változtathatsz az életeden. A bőrödön kevésbé, az alkatodon egyre nehezebben, de hogy hogyan élsz, hogy milyen szokásaid vannak, hogy milyen az életmódod, mit kezdesz a szabadidőddel, mi a munkád, kikkel barátkozol és ki a társad azt még mindig te döntöd el.

Rájössz, hogy ami látszik az csak a külső burok, az anyag és az anyagnak egyre kevésbé lesz jelentősége az életedben.

Ne a régit vágyd vissza! Azt engedd el!

Viszont úgy élj, hogy amikor már csak hetessel vagy nyolcassal, netán kilencessel kezdődnek azok az évek, akkor azt érezd, nem fecséreltem el!

Nagyon rövid, tényleg nagyon az. Használd ki, élj bátran és őszintén, nagyon nagy szeretettel!

Ne szalaszd el a lehetőségeket, hallgass a megérzéseidre, és tudod, inkább csalódj ezerszer, minthogy egyszer is elmenjen melletted a félelem miatt a boldogság.

"Inkább csalódok, ha kell naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek. Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, csalódással néha, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül" Müller Péter

Hari OM Alexandra