Gyökércsakra
- Brávácz Alexandra jógaoktató
- 2020. nov. 21.
- 3 perc olvasás
Ezeket beszéltük meg tegnap, szeretném elismételni.
A meditáció a jóga lényege, legfontosabb eszköze. Az a lépcsőfok, ami egyenesen megnyitja a kaput, a samadhi, az egyesülés, azaz a megvilágosodás előtt.
Meditálni ellazított testhelyzetben lehet, ezért ászanában nehezen jön létre, de túlzottan lazított állapotban, mint a fekvés sem. Ezért egy kiegyensúlyozott, a mozdulatlanságra leginkább alkalmas testtartásban kell végezni. Ez a jógában a lótusz-ülés és annak könnyített variációi. A jobb lábfejet a bal, a bal lábfejet a jobb combra kell helyezni, hogy az aktívabb oldal, amit a jobb láb szimbolizál ebben az esetben, alulra kerüljön. Ha a könnyített ülést végzed, akkor is a jobb alul legyen, a bal pedig előtte, vagy fél-lótuszban rajta. Lehet vadzsrászanában (gyémántülésben) is ülni. Különböző kéztartásokat is tanultunk, témától függően használjuk majd őket. A szemek legyenek csukva vagy félig behunyva. A légzés hasi légzés és az orron keresztül történik. Belégzéskor a levegőt nem szívjuk, nem erőlködünk, a rekeszizom mozgásával hagyjuk beáramlani. Úgy lélegzünk, hogy ne legyen benne erőltetés, a kilégzés lassú, nyugodt. A meditáció első lépése a lazítás, a második lépése a koncentráció elérése, ezt különböző technikákkal tudjuk megvalósítani, például testrészek vagy a légzés megfigyelésével, akár vizualizációval, harmadik lépés az elmében megjelenő gondolatok, érzelmek, érzetek megfigyelése és továbbengedése beavatkozás, továbbgondolás, ítélkezés nélkül. Utána tud beállni a meditáció. A kulcsfogalom, illetve hozzáállás a meditáció alatt: a megengedő jelenlét. Cél a tudat működésének megfigyelése és a benne megjelenő tartalmak elengedése. Végső cél a teljes üresség, a csend elérése. Többet erről nem lehet mondani, mert a többi nem leírható, nem felfogható, a hétköznapi tapasztaláson túli. A meditáció akkor fog és tud megjelenni, ha az elme teljesen lecsendesült. Ha ez megtörténik, akkor fogsz tudni kapcsolódni igazán önmagaddal. A gyökércsakráról nagyon röviden: A gyökércsakra a gerincoszlop alján található, a gátnál. Ez a csakrarendszer legalsó csakrája, egyfajta energetikai alap vagy támaszték. Minden ezen alapszik, innen indul ki. Megtanít megtalálni a saját utadat és megtanít járni rajta. Rajta tart. Segít abban, hogy a saját lábadra állj, hogy képes legyél gyökeret ereszteni, hogy két lábbal állj a földön. Az alapok. A fizikai szükségleteket vezérli: evés-ivás, ürítés, táplálás, táplálkozás egyensúlya, minősége. Anyagiak vezérlése, ehhez megfelelő munkahely biztosítása, a pénzzel való bánás, foglalkozás, törődés, beosztás. Tehát a biztonságot, a védelmi hálót teremti meg az életedben. A félelem zárja el. Ha nem működik harmonikusan, akkor elveszettnek, támasz nélkülinek, gyökértelennek érzed magad. Pénzügyeid zavarosak, munka zavaros, túl sokat dolgozol, munkamániás vagy, túl akarod biztosítani magad, anyagias vagy vagy nem foglalkozol a pénzzel, túlzottan költekezel, vagy nincs soha pénzed, akár kölcsönkéregetsz, vagy megelégszel kevesebbel.
Abban is jelentkezhet az energetikai blokk itt, hogy teljesen elzárkózol a spirituális dolgokkal való foglalkozástól, de jelentkezhet intoleranciában, előítéletességben is, ha túlzottan földeltként vagy jelen az életedben, földhöz ragadtként.
Ide tartozik az immun- és a vázrendszer, a betegeskedés, a fáradtság, a túl sok étel vagy a másik véglet, ha túl kevés. Ide tartoznak az elhízás vagy az evési problémák, a folyamatos diétázás. Az ízületi gyulladások, a lábakkal való problémák.
Megbeszéltük azt is, hogy egy fa szimbolikusan jól használható a gyökércsakrával történő gyakorlásban. Az ágak, amelyek a Nap felé tőrnek szimbolizálják a férfi (a jógában a Ha), az aktív minőséget, a gyökerek, amelyek a sötétben rejlenek szimbolizálják a női (a jógában a Tha) passzív minőséget. Gondold végig, hol van az egyensúly a kettő között, hogyan tudod te megteremteni magadban. Azt mondják, hogy a fa gyökere pont ugyanakkora, mint a lombja, se nem nagyobb, se nem kisebb, vigyázz te is a kényes egyensúlyra.

Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket: - tudok jól kapcsolódni a testemhez – ápolni, szeretgetni, vele foglalkozni, edzeni, tisztogatni? - rendszertelenül vagy rossz tápértékű dolgokat eszem? - csak rövid kapcsolataim vannak? - képes vagyok őszintén adni és kapni? - fölösleges köröket futok? - nem tudom megtenni az első lépést? - nem tudom, hogyan induljak el? - nyitottan és örömmel fogadom a változásokat? - a félelmeim irányítanak, visszafognak? - nem szeretek utazni? - félek a költözésektől vagy túl gyakran költözöm? - félek munkahelyet váltani vagy túl gyakran váltogatom a munkahelyeimet?
- állandóan sietek, rohanok, mindig elkések?
- nem tudok megmozdulni?
- nem tudok egy helyben maradni?
Folytasd.
Gyakoroljatok fáradhatatlanul!
Hari OM
Alexandra
#meditáció #gyökércsakra #onlineórák
3 ember látta
TetszikHozzászólás
Comments