Hálás vagyok

Tegnap este tartottuk volna a szokásos év végi Útközben Jóga-karácsonyt, amit mindig ilyenkor együtt ünneplünk a táborok résztvevőivel. A téma mindig: a HÁLA.

Idén ez elmaradt. Mármint a jógaóra és a beszélgetés, amire mindenki készül sütivel, kencével, szörpivel, házi kenyérkével és még sorolhatnám, mennyi minden finomsággal.

Ha ez el is maradt, a gyakorlat egy részét azért megtarthatjuk. Mindig úgy kezdjük, hogy a résztvevők felírják egy papírra, hogy miért hálásak, mi vagy ki iránt éreznek hálát ebben az évben.

Nekem rengeteget adott ez az év, hétmérföldes csizmával haladtam, olyanokat meg tudtam lépni végre, amiket öt éve halogatok. De most fordulóponthoz értem.

Megértettem, hogy soha semmit nem lehet siettetni és mindennek tényleg eljön az ideje.

Elsőként tehát hálás vagyok, hogy végre a helyére tudtam rakni életem eddigi legfontosabb kapcsolatát. A helyére rakni azt jelenti, hogy oda került, ahova most már való, fel a polcra, de annak a közepére. Képes lettem csak úgy nézegetni, csak néha levenni, leporolgatni és azt is csak azért, hogy mindig emlékeztessem magam arra, menyire hálás vagyok, hogy átélhettem egy ilyen szerelmet. Hálás vagyok azért nagyon, hogy idén tisztáztuk a múltat és a bennünk lévő érzelmeket.

Hálás vagyok azért is, hogy egy komoly, családi blokkot elkezdtem bátran kipucolni és elrendezni. Végtelen hálás vagyok annak a személynek, aki megadta a kezdő lökést ehhez és segített elindulni, de hálás vagyok annak a kullancsnak is, akinek köszönhetően idén Lyme-kóros lettem, mert a betegségnek nagy szerepe volt ebben. Bár szerencsém volt, mert enyhe tüneteim voltak, ezért is persze hálás vagyok, de sajnos kellett ahhoz, hogy ne várjak tovább és vállaljam, hogy rosszul sül esetleg el. Jó lett volna Lyme nélkül meglépni, de ahhoz túl gyenge voltam.

Hálás vagyok, hogy a gyerek, aki már nem gyerek, hanem egy igazi kamasz, ereje teljében van, majd' kicsattan és működik rendesen, ahogy kell, ellenkezik, keresi a határait és a helyét ebben a nehéz világban. Hogy igazán jónak mondható a kapcsolatunk.

Hálás vagyok, hogy van egy fantasztikus kutyám, Monthy, akivel olyan lett mostanra a világ, amiről álmodni és igazán beszélni sem lehet, mert annyira különleges. Ha nehezebb napom is van, akkor is erőt ad. Olyan jó figyelni őt és közben rengeteget tanulni az életről. A feltétel nélküli szeretetet nem csak a gyerekkel, hanem ezzel a nagyon ösztönös lénnyel is gyakorolhatom. Az ösztönös működés nagyon sokat jelent nekem.

Hálás vagyok, hogy van egy új otthonunk, ami tudom, hogy még mindig nem a végállomás, de komfortos, meleg és otthon. Hálás vagyok, hogy az elmúlt két év költözéseivel járó hercehurcát könnyen vettük, bár ha a mostani tudatosságommal lehetnék jelen, akkor nem költöztem volna. Ugyan sok mindenre fény derült, de akkor se. Valahogy eddig nem tudtam megspórolni semmit soha az életben és áldozat nélkül nem jött semmi. Remélem, ahogy nő a tudatosság bennem ez is változni fog.

Hálás vagyok a jógának, hogy minden nap mond valamit és igazít, és hogy rajta tart az úton. Segíti az értékítéletemet, segít középen maradni. Egy olyan igazodási pont, amit csak követnem kell, ami persze nem mindig könnyű, de az jó, hogy van mihez viszonyítani. Hálás vagyok, hogy megismerhettem ezt a hagyományt és egyre jobban el tudok mélyülni benne.

Hálás vagyok, amikor azt mondjátok, hogy jól át is tudom adni, amikor látom, hogy ez sikerül és valakiben nagyot változik valami.

Túlzás nélkül, most már szinte nem telik el nap, hogy ne kapnék valakitől levelet, hogy hálás nekem, na ezért aztán nagyon, de nagyon hálás vagyok.

Hálás vagyok, hogy egy ilyen összetartó és szeretetteljes közösség lett az Útközben jóga, hogy a barátságok folyamatosan szövődnek, mélyülnek, hogy a munka egyre komolyabb, finomabb és hangoltabb.

Hálás vagyok azokért, akikkel összehozott a jóga, hogy ilyen tiszta emberek vesznek körül, hálás vagyok a barátságokért, a törődésért egymásért, hogy gyakorlatilag megszűnt az intrika, a manipuláció, a durvaság, a szeretetlenség körülöttem, néhány kivételtől eltekintve. Hálás vagyok, hogyha ezek mégis megjelennek, akkor a jóga segít rátekinteni magamra, hogy hol vannak ezek bennem, akkor is, ha már azt hittem, hogy sehol sem. De ami kint, az bent. Hálás vagyok, hogy ezt megértettem.

Hálás vagyok, hogy van ez a közeg, ahol boldog vagyok és ki tudok teljesedni, hogy most már biztonsággal tudom, ez az én életfeladatom, hogy megtaláltam a dharmámat. Azt gondolom, kivételes a helyzetem és én nagyon tudom ezt értékelni. És talán ez az élet egyik legfontosabb dolga, ha nem a legfontosabb.

Megtapasztaltam bőven a másik oldalt is, tudom, milyen úgy kelni és bemenni dolgozni, hogy az ember mindent érez, csak hálát nem. Hálás vagyok, hogy fel mertem a biztosat adni.

Hálás vagyok, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek is csinálni. Nagyon sokan mondták előtte, hogy fogadjam el, hogy van a munka, meg az, amit az ember szeret csinálni. hogy ez két külön dolog, hálás vagyok, hogy nem hallgattam rájuk és hogy a jóga tanításában szenvedélyes és lelkes tudok maradni.

Jövőre 50 éves leszek és ezt fura egyelőre még leírni is. Ezért is különösen fontos év nekem a 2020, mert ezzel valami elveszett, de nagyon várom, hogy mi az, ami a helyére jön, ami elkezdődik. Bennem tényleg lezárul egy korszak idén végérvényesen. Ezért nagyon hálás vagyok természetesen.

Hálás vagyok, hogy most már tudok úgy igazán értékelni mindent. Hogy, amikor leülök a matracra, az az első, hogy hálát tudok adni. Hogy, amikor felkelek boldognak érzem magam. Hogy utána, amikor megyünk Monthyval az erdőbe, elképesztő hálás vagyok, hogy ezt megtehetem, minden délelőttöt magamra tudom fordítani. Körülnézek, beleszagolok a levegőbe és hálát adok. Sosem felejtem. Hálás vagyok a hidegért, a páráért, a sárért vagy a ködért, az esőért is, de hálás vagyok a Nap melegéért is.

Hálás vagyok a szabadságért. Az egyedül eltöltött, tartalmas percekért, órákért. Hálás vagyok azért, hogy szeretek magammal lenni. Hogy idén elvesztettem valakit, de hálás vagyok, hogy tudok benne bízni, hogy lesz még valaki, akivel mindezt megoszthatom.

Igen, hálás vagyok, hogy megszerettem egyedül is lenni, hogy igazán feltölt, ha tudok egyedül időt tölteni, ez az év erre is megtanított, hogy nem félek az egyedülléttől, sőt nagyon fontos lett nekem.

Hálás vagyok, hogy rájöttem, nincsenek kis dolgok, minden dolog nagy és ezért fontos nekem.

Hogy léptem abban is, hogy a maximalista és kontrollmániás énemet törekedtem megzabolázni és már nem ő rángat engem, hanem használom az erejét és vezetem, többnyire arra, amerre igazán szeretnék menni. Hálás vagyok, hogy képes voltam befogni az Útközben jóga vitorlájába, aminek köszönhetően ezen a hajón most már több ezren utazunk.

Hálás vagyok, hogy a rendkívül éles és túlérzékeny kritikai érzékemet nem ellenségeskedésre, hanem jóra tudom most már fordítani, hogy nem állok meg már ott, hogy valakiben vagy akár magamban meglátom a hibát, hanem mindig a szeretet vezérel és az, hogy megértsem a másikat és kitaláljam, hogyan tudnék a leghatékonyabban segíteni.

Hálás vagyok NaJónak, akivel együtt tartjuk az oktatóképzést, hogy segíti az önreflexiót és, hogy egymást emeljük a közös munka során. Hogy őszinték tudunk egymással maradni, hiszen a legfontosabb szakmai kapcsolatom most vele van, és objektív és támogató társ rendkívül fontos ezen a pályán.

Hálás vagyok, hogy ez az első év, hogy rájöttem egy nagy igazságra, hogy az elengedés akkor nehéz az ember életében, ha előtte megjelent a ragaszkodás. Hálás vagyok, hogy egyre kevésbé érzem, hogy lenne ragaszkodás bennem, néha még meg is ijeszt ez az érzés.

Megfigyeltem, mennyire ül rám az Útközben jóga, mennyire vagyok én még én és nem az, mármint az Ügy, vagyis értitek, az Útközben jóga. Hálás vagyok az érzésnek, hogy nem ragaszkodom ehhez sem, hogy úgy tudok ebben dolgozni, hogy szabadnak érzem magam. Ebben az évben értem meg arra, hogy egyáltalán nincs bennem félelem, hogy elvesztem. Ezért végtelenül hálás vagyok.

Hálás vagyok, hogy a rendkívül változatos, kalandos és bátran élt életem, amivel természetszerűleg együtt járt a sok fájdalom és szenvedés, most beérik, értelmet nyer. Hálás vagyok a sok fiatalkori hülyeségnek, a rossz döntéseimnek, mert ezeknek köszönhetően rengeteg lett az élettapasztalatom, ami alapján remekül rá tudok látni mások életére és hatékonyan tudom őket vezetni a jóga útján.

A megfelelési kényszer is lekerül rólam szépen lassan és a folyamatos bizonyítási vágy is, sőt az ezekből nyert erőket sikerül egyre jobban átfordítanom, ezért is hálás vagyok.

Hálás vagyok, hogy most már nagyon hamar felismerem a mérgező, lehúzó vagy megtorpant kapcsolatokat és ki tudok állni magamért. Hogy nem megyek már bele fölösleges körökbe. Vagy legalábbis egyre kevesebb körbe megyek bele.

Hálás vagyok az előttem járóknak. Mindenkinek, aki inspirál.

Hajnalig folytathatnám és fogom is még tovább írni magamban.

És te? Te miért vagy hálás?

A test a templom, az ászana az ima - mondja Iyengar, de a hála is ima. Én a hálával az élethez imádkozom.

Békés, elmélyült adventet kívánok mindenkinek!

Hari OM Alexandra #Hála