top of page

Recent Posts

Archive

Tags

Isten tenyerén

Felkerült a Netflix oldalára a Lorenzo olaja című film, ami egy annyira szép mozi, hogy mindenkinek látnia kellene. A film elején szerepel egy szuahéli idézet, miszerint "Az élet a küzdelemben nyer értelmet. Hogy győzöl vagy nyersz, az az Istenek kezében van."


Valahogy ezt gondolom az Útközben Jógáról is, ezzel az eszmével született. Hogy ne azzal foglalkozzunk, mi lesz, hogy milyen eredményt érünk el a gyakorlással. Hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy változást érjünk el az életünkben, de ne azért, mert valami konkrét céllal gyakorolunk. Egy cél van, a tudat megtisztítása, az elme hullámzás megszüntetése. Annyi mindentől függ ennek viszont a kimenetele, hogy nem érdemes bármilyen célra fókuszálni. Engedjük el a ragaszkodást, ne a cél lebegjen a szemünk előtt.


Az élet nem verseny. A jóga nem verseny. Haladunk valahonnan valahova és változunk. És még az is lehet, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt és mégsem lesz olyan szintű a változás, mint amit megálmodunk magunknak.


A jóga erre tanít, hogy ezt el tudd fogadni. Azt tanítja, hogy ne az eredményhez ragaszkodj, mert az eredmény igazából sosem érhető el, ahogy megvan, már csúszik is ki a kezeid közül.


Folyamatok vannak, egyikből a másikba való átáramlás van.


Gondolj egy ászanára. Olyan nincs, hogy egy ászana megvan, mindig lehet rajta tovább dolgozni, csiszolni. Sosem lesz kész. Nem tudod azt mondani, hogy na ezt a trikonászanát most megcsináltam.


Tehát figyelj mi történik közben, miközben haladsz, vagyis küzdj meg a mindennapokban önmagaddal. Gyakorold az Ishvara pranidhánát, a nijámák 5. pontját, ajánld fel cselekedeteidet Istennek.


Add át magad a gyakorlásnak és csak figyeld a változást!


Az önátadás az, amikor nincs ön, amikor megszűnik az Én. Amikor megszűnik az Én, akkor egy leszel Istennel.


Amikor nem vágysz az eredményre, akkor egyesülsz. Amíg eredménykeresés van, elkülönülés van.


Az önátadás nagyon fontos. Hogy rá mered magad bízni valakire, akiről csak sejtéseid vannak, hogy ki ő, hogy milyen erő, milyen hatással van az életedre. A hatását tapasztalod minden nap, minden órában és percben.


Isten mindig ott van a háttérben, mindig figyel, terel, mindig veled van. A gondodat viseli. Csak az a dolgod, hogy rákapcsolódj és fogd az adás(á)t.


Önmagamat átadni, elhagyni, letenni mindent, azt, ami az ÉN - ez a jóga.


Tudomásul venni, hogy van egy világi rend, egyfajta kozmikus energia, a közös tudat, egy nálam, mint egyénnél, sokkal nagyobb erő, amiben ugyan benne vagyok, a része vagyok, sőt még hatással is vagyok rá. Ez az erő, ami meghatároz mindent, mindenben jelen van és közben mindent tartalmaz is.


Amikor átlépem az ÉN korlátait, akkor jutok el az ÖNVALÓhoz.


Amikor átlépem az ÖNVALÓt, akkor jutok el Istenhez.


Engedd el a kontrollt, azt az illúziót, hogy te egyedül mindent képes vagy kontrollálni, irányítani, hogy te állsz mindenek felett. Különben meg leszel tanítva, hogy nem. A lecke jönni fog.


SO HAM, szól a mantra, ami annyit tesz: Az vagyok. Egy vagyok Azzal. Én vagyok Ő.


Akkor is így van, ha éppen számodra nem kedvezően alakulnak a dolgok. Akkor is jelen van az isteni rend, ha ez éppen nem látszik. Isten jelen van ugyanúgy a jégesőben, mint a napsütésben. A jégeső ugyanúgy kell az életedbe, mint az illatos napfürdő.


Minden problémánk és boldogtalanságunk abból fakad, hogy nem tudjuk, kik vagyunk valójában. Hogy összetévesztjük magunkat azzal, aki igazából megfoghatatlan, mert folyamatosan változik. Nincs egy végső Én.


Ki az az Én?


Minden lény az Isteninek a része, mind egyek vagyunk és ebben összeköttetésben vagyunk. Össze vagyunk kapcsolódva. Ezt most jól megmutatja ez a vírus. Nincs menekvés, nem tudod kivonni magad és ez így van jól.


A túlzott individualizáló, az önös érdekek előtérbe helyezése ide vezetett, hogy ezt megláthassuk. Most egymástól függünk.


Amikor a kisbaba 8 hónapos lesz, akkor jelenik meg először az elkülönülés érzése benne. Addig egynek gondolta és érezte magát az anyjával, de akkor belép valami és rájön, hogy ő ő és az anyja egy másik lény. Valami történik és megjelenik a szeparációs szorongás. Utána ez a szorongás végig áthatja az életünket.


Az együttlét biztonság.


Amikor a lélek még nem önmaga, amikor nem rendelkezik saját elkülönült léttel, amikor nincs saját akarata, de még egy tőle független Isten sem létezik számára, az a lélek, tiszta és igazi, lényegi, eredeti ősállapota. Ezt tanítja Eckhart mester is.

Az elkülönültség érzése félelmetes, az elkülönültség szorongás.

Az isteni szeretet lényege, hogy az én, a tudat maradéktalanul feloldódhat az önátadás által.


"Add át önmagad. Adj át mindent a Legfelsőbb Szellemnek.

Helyezd egódat lábaihoz, és nyugodj meg. Ő teljes oltalmába fog venni téged. Ő mindent meg fog tenni érted.

Rögzítsd elmédet Őrá. Lásd Őt minden arcban.

Ő érte dolgozz. Ne gondolj semmi másra, csak Őrá.

Ő a te kísérőd. Ő a te világosságod. Ő vidít fel téged. Ő jönni fog, és megvéd téged a nehézségektől.

Ismételd az alábbi mantrát: A Tiéd vagyok, a Tiéd minden. Legyen meg a Te akaratod. Mikor az önátadás tökéletes és feltétlen, kiárad az isteni kegyelem. " - mondja Szvámí Sivánanda.


Nem vagy egyedül, mind az Egyben vagyunk és Ő bennünk.

Isten benned él, akárcsak te magad.


Köteleződj el önmagadnak.


So Ham. Jön az a tavasz.


Namasté,

Brávácz Alexandra

Single post: Blog_Single_Post_Widget
bottom of page