Vissza a természetbe
"Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié." Jean-Jacques Rousseau
Minden reggel kirándulok egy nagyot a kutyával, egyrészt jól kiszellőztetem a tüdőm, másrészt ez a mozgás bemelegítésként is működik a gyakorlás előtt. Minden nap egy csoda az erdőben és az, amit mindig látok. Annyira megmutatja az erdő, ami a világban zajlik.
Ami az a kinti világ, az az én benti világom.
Ma hatalmas nagy köd volt, alig lehetett pár méterre előre látni, tejszerű világ, de mentem előre, bele a nem nyilvánvalóba, a rejtettbe, bele a szürke bizonytalanságba.
Most nem lehet mindent előre látni. Most csak szűken lehet körbenézni. Most nincs nagy látótávolság. És nem tudsz semmit ellene tenni. Csak magaddal kell most foglalkozni.
Most nem lehet előre kiszámítani, hogy mi lesz, hogy mi várható. Hogy mi a következő lépés. Most nem lehet tervezgetni. De a jó hírem, hogy nem is kell. Ami most jön, az nem erről szól.
A jelenlegi időszak a befeléfordulást, az egyedüllétet, az elkülönülést támogatja. Merj belemenni!
Nem lehet tudni, mi lesz, a most-tal, az itt-el, a jelennel és a szűk környezettel kell és lehet csak foglalkozni.
Nincs itt az ideje a kifelé fordulásnak, a barátkozásnak, a közösségi életnek. Ez nem mehet most tovább.
A november nem csak egy hónap a sok közül, hanem az évkör kitüntetett időszaka. Nagy kedvencem.
Mert ahogy ősszel megindul a levélhullás, a nedvek visszahúzódása a természetben, bennünk is el kell, hogy induljon az elengedés és a visszahúzódás. Eleinte még kedvesen, szeptemberben szinte észrevehetetlenül, aztán októberben már látványosan, de még a szépség kerül terítékre és ekkor még sorra fotózzuk a napsütötte rozsdás barnát.
A színeket felváltja a szürkeség. Most jön a következő etap és ebben a szakaszban mélyre kell menni. A komoly önvizsgálat heteit élhetjük át.
Igen, most magadnak kell lenni, most magadért és a szűk családért tenni.
Itt a vége a kifelé irányuló tendenciáknak. Legalábbis egy időre. Fogadd ezt el!
Az ember a természet része, miért gondolja, hogy fölötte áll?
Sőt, láthatjuk, hogy a természet sokkal, de sokkal erősebb, hatalmasabb. Az ember nem képes teljesen, csak időlegesen tud pusztítást végezni, de utána, így vagy úgy, de a rend helyreáll.
A természetnek nincs szüksége az emberre, annál inkább van szüksége az embernek a természetre.
Amikor most a komolyabb lezárások jönnek, ténylegesen arra leszünk kényszerítve, hogy megtapasztaljuk a befeléfordulást, az egyedüllétet. A magányt. Az elszigeteltség napjait, heteit éljük.
A mostani időszak egészen a fény születéséig, a Téli Napfordulóig erről szól a színtelenségről szól és ez így van rendjén.
Megdöbbenve látom azokat, akik továbbra is úgy tesznek, mintha nem kellene tudomást venni arról, ami kint zajlik. Miért nem? Miért nem merünk magunkban, magunkkal elleni egy kicsit. Mitől félünk? Miért kell a kiskapukat keresni, a megúszást?
Ha nem engedjük elmúlni azt, ami igazából nem kell, ha nem hagyjuk a földbe beszivárogni azt, ami már odavaló, ha nem merünk most belemenni az alámerülés, a szembenézés folyamatába, akkor miért várjuk azt, hogy valami, hogy bármi is változzon az életünkben?
Mindig a külvilágban vagyunk, az elmével mindig kint, kifelé. Olyan ritkán vagy inkább sose irányulunk magunk felé.
Az ember függő, külvilág-függő! Az kell, ami kint van, ami a boltok polcain kapható, ami kívülről ad boldogságot. Micsoda önbecsapás! A külvilág dolgai mindig csak időlegesen tudnak elégedettséget, teljességérzetet adni. A külvilág sosem lesz elég!
Az ember olyan függő lett a külvilágtól, a külvilág adta lehetőségektől, hogy szinte már csak azzal foglalkozik, mit nyújt az anyag, a matéria, csak az számít már. És az meg legyen egyre színesebb, egyre ízletesebb, egyre nagyobb és egyre több. Sőt már nem is elég a Föld, messzi bolygókra vágyunk, ott kutatunk az igazság után.
Mi értelme van ennek az egésznek?
Itt van minden bennünk, minden, amit tanulmányozni kell. Egy egész életre, sőt sok életre ad bőven feladatot ez a tanulmányozás.
Most nem kell tehát kifelé fordulni. Nem a rendelkezések miatt, hanem önmagad miatt.
Nem kell közösségekbe menni, nem kell közösségeket látszat-fenntartani. Most az egyén van színpadon, az egyéni boldogulás.
Amelyik közösség most darabjára hullik, mert nem tudtok személyesen találkozni, annak úgysem volt értéke. Ha valami csak akkor marad fent, mert van személyes találkozás, az értéktelen. Nem kell úgy csinálni, mintha. Soha. Értsük már meg: nincs most már tovább!
Mi kell még hozzá, hogy eljusson mindenkihez a tanítás?
Ez a vírus tényleg nem lesz elég? Kell majd erőteljesebb, vagy legyen gyorsabb, nagyobb a fertőzöttség? Legyen nagyobb a mortalitás?
Mert enélkül, mintha észre sem vennénk, évtizedek óta mi zajlik, hiszen évek óta az elkülönülés, az elszigeteltség felé rohanunk. Az az halál. Csak nem olyan látványos. Nincs róla statisztika, nincsenek boldogtalanság-, magány-mérések ország vagy világszerte és az annak köszönhető megbetegedéseket, halálozásokat sem vezetjük igazán.
Pedig ez a folyamat bőven a vírus előtt elindult már, egyre jobban bezárkóztál, de nem azért, hogy önmagadhoz visszatalálj, hanem onnan kifelé néztél, egy kis lukon keresztül figyelted, hogy mi az a látszat-külvilág. Az illúzióvilággal foglalkoztál. Ennél rosszabb nincs. Ennél mélyebbre süllyedés nem kell.
A számítógépek, laptopok, telefonok, a különböző alkalmazások, chat, email, számítógépes játékok és folytathatnám, mind csak arra vezetnek, hogy egyre jobban menjen neked az elzárkózás. És aki nem magával foglalkozik, hanem a külvilággal, aki nem tudatos életet él, azt lehet vezetni. Megvezetni. És arra vezetni, amire más akarja, hogy menjen, nem arra fog menni, amerre ő akar menni.
Már régen nem lényeges dolgokkal foglalkozunk.
Az ember figyelme termékké vált. Te vagy maga a termék! Remélem, mostanra már mindenki látta a Társadalmi dilemma című filmet, ami csak egy figyelemfelhívás arra, hogy ember, kezdj el végre magaddal foglalkozni és ne engedd, hogy a képernyő lekösse az energiáidat, ne engedd, hogy olyasvalamivel foglalkozz hosszú órákon át, amivel tulajdonképpen nem is akarsz.
A te figyelmed a termék! Gondolj bele, milyen értékes vagy, ha a figyelmed elnyerésére milliókat költenek cégek.
Ahhoz, hogy most elmenjünk az első falig kell úgy látszik ez a vírus. De vajon elég lesz e? Vagy kell-e még több vagy erőteljesebb felrázás?
Van, aki előtte is észrevette ezt a folyamatot, mint például ti, akik ezt a cikket olvassátok, jógáztok vagy más úton tesztek az önismeretért, a tudatosságért. De az emberek nagy része óriási tudatlanságban él. Most ők is kaptak egy esélyt! Most, aki közülük felébred, annak van esélye és nem is akármire, mégpedig megtalálni a közepét.
Ez az időszak áldás, annak főleg áldás, aki eddig teljes sötétségben élt. Rájöhet, hogy mennyire nagy tudatlanságban élt és ez elég motiváció lehet arra, hogy változtasson.
Most itt az idő, hogy a mindenki elkezdhet foglalkozni magával, hogy mindenki felébredhet. Ha hiszed, ha nem, most itt egy nagy lehetőség. De nincsenek illúzióim, a többségnek nem fog sikerülni, ahogy feloldják a korlátozásokat, az emberek nagy része ki fog lengeni a másik irányba és a kanyarban sem lesz az egész tanítás.
El lesz felejtve egészen addig, amíg nem jön a következő. Ki tudja milyen formában, lehet, hogy nem vírus, hanem természeti katasztrófa képében.
De van remény, vannak néhányan, akik nem fognak kilengeni, akik megtalálják az egyensúlyt. Az inga meg fog állni számukra középen.
Miért kell mindig az, hogy valami dráma, mint például egy súlyos betegség történjen az életünkben, hogy elkezdjünk valóban magunkkal foglalkozni. Hogy rádöbbenjünk, mi vagy ki fontos nekünk igazán. Hogy átgondoljuk az addigiakat és levonva a következtetéseket másképp csináljuk.
Olyan időket élünk, ahol fizikailag alászállunk, de cserébe a tudatosságot emelni tudjuk.
Ne keresd a kibúvókat, foglalkozz értelmes dolgokkal. Mondjuk magaddal!
A kutyának pedig végtelen hálás vagyok, mert nem biztos, hogy minden reggel mennék, ha esik, ha fúj, és figyelném meg a külvilágot és gondolkoznék el a belső világomon.
Vissza a természethez!
"Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié." Jean-Jacques Rousseau
Hari OM
Alexandra
Comments