Futásról és jógáról

Ma egy kicsit hosszabb lesz. Évek óta futok a Normafánál, azért imádtam eddig, mert ilyen közel a lakásomhoz az erdőben máshol nem tudok futni. Imádom, ahogy évszakról évszakra változik minden körülöttem, hogy itt szinte mindig süt a nap, mint ahogy ma is, amikor lejjebb mindenhol iszonyat köd volt. Imádom a föld, a sár, az eső, a nap, a levelek illatát, a hangokat, a sosincs igazán csöndet. Van szél, madár, sistergés - zenét ezért sosem hallgatok - a futás nekem meditáció. Történt viszont, hogy ledózerolták az utat, két oldalára szegélyként vaspántokat helyeztek a földbe, majd nagyon tüchtig leszórták sóderrel. Eltűntek a kövek, a gyökerek, persze pont erre hivatkoznak, hogy nem kell bukdácsolni. Pedig én szeretek bukdácsolni! Folyamatos száz százalékos jelenlétet követelt meg a futás, mert ha nem figyeltem, lehetett nagyokat esni, bokát kicsavarni. De így volt jó. Így lehet tanulni. Ettől erdő az erdő. Most más az érzet, és az érzet nagyon fontos dolog. Olyan lett, mintha egy erdő díszletben futnék, rendesen zavarba ejtő és zavaró. Azt mondják, így majd többen jönnek, közben meg épp ezért sosem voltak elviselhetetlenül sokan. Eddig a sarat kellett lekaparni a cipőmről, most ez a kavicsos izé. A régi farönkökből készült padokat kiszedték, eltűnt a romantika, lecserélték őket lehetetlen új fémpántos izékre. Alacsonyak, rondák, idegenek. Olyan egyformák, mint ha uniformisba bújtak volna, még nyújtani se esik jól rajtuk. Dühöngtem és akkor eszembe jutott a jóga, hogy én mindig azt mondom a gyakorlóknak az óráimon, hogy nem ez a jóga (vagy csak, vagy főleg), ami itt a teremben zajlik, hanem az, ami utána a hétköznapokban, ott érezhető igazán a hatása, ott történik az igazi gyakorlás. És lám, én itt erre rácsavarodok és az energiáim erre összpontosulnak, ahelyett, hogy…szóval nekem ma nem sikerült, de holnap újra megpróbálom.

Mentés