A jóga önművelés
A jógát sok helyen, szerintem kicsit félreérthetően, igának fordítják. Igának csak olyan szempontból lehet érteni a jógát, hogy önmagadat hajtod igába. Az egyéni Ént megtagadod és meghajolsz az egyetemes Én előtt. Na ez már lehet kicsit túl spirinek hangzik. Pedig így van és mindjárt el is magyarázom, mit jelent a jógikus, egyéni önmegtagadás.
Ha olvasol bárhol is a jógáról, akkor mindig azzal találkozol, hogy az egyéni Én nem az ember igazi lénye. Az igazi Én nem egyéni, hanem egyetemes. Amit tapasztalsz, az "csupán" az egyéni Én. Azért raktam idézőjelbe, mert még véletlenül sem szeretném elvenni a jelentőségét, nagyon fontos az egyéni Én, csak tudni kell kezelni. Az egyéni Én maga a tapasztalás. Cselekedet. Karma. Az, amit külvilágnak hívunk, a ház, a fák és a mező, a napsütés, a kutyám víz lefetyelése, de a test, a könny, a matéria is az, sőt a gondolatok, minden, amit gondolok magamról és rólad, vagy amit érzel, az érzelmeid, a félelmek, még a szerelem is, sőt még megfejelem, még a mulandóság is - mindez illúzió. És mint ilyen nem igazi, nem valós. Hanem káprázat. Szamszára. Mégpedig az örök, halhatatlan Egyetemes káprázata, amiről akkor hullik le a lepel, ha az ember eloszlatja azt éberséggel, tudatossággal, gyakorlással, azaz jógával. Olyan ez, mint amikor fellebbented a függönyt és egy picit beleshetsz a színfalak mögé.
Na de miért érdemes bekukucskálni vagy akár hosszan ott, a színfalak mögött időzni? Mert az egyéni Én az, aki tud szenvedni. Juj de tud. És az nem jó! Tegye fel a kezét, aki szeret szenvedni! Tud boldogtalan lenni. Beteg lenni. Elégedetlen. Szorongó. Agresszív. Törtető. Persze tud másképp is lenni, örülni, boldogságot érezni, rajongani, élvezni, élvezkedni, de sajnos mindig, újra meg újra megtapasztalja, hogy a jó állapot sosem állandó. Minden mulandó, minden változik, soha semmi nem tart örökké. Minden mindig valamibe átalakul. És ezt megint rosszként éli meg.
Ez van.
A jóga segít elfogadni a rosszat és segít elviselni a mulandóságot.
Az iga szó talán azért is visz félre, mert arra utal, hogy a jóga teher lenne, amit cipelni kell. Az igás ló az húz, von, keményen izzadva dolgozik. Közben a jóga felszabadít! Nehézségeket igen okoz, sokszor iszonyú és pokoli nehéz. Nemcsak az önmegtagadás, de az önfegyelmezés és később maga az önművelés még inkább, persze ezek összefüggenek, hiszen az önmegtagadásnál nem áll meg a jóga. Nem arról van szó, hogy egy nihilista, életet tagadó irányzat lenne, hanem pont az ellentéte: egy igenis életigenlő folyamat, mozgás, cselekvés, egy áramlás a jóga, amibe viszont te rakod bele magad. A folyamat az önművelés. Az ember saját énjét felszámolja, de nem negatív értelemben, hanem egy magasabb cél érdekében mindent "legyalul", kiganéz, kigyomlál és a kitakarított, termő területre elkezd újra ültetgetni. Ez egy szakrális tevékenység, ahogy Hamvas Béla is mondja. Az ember a művelő és a művelés tárgya is az ember.
Hogyan kell a jógát csinálni, hogyan történik a gyakorlatban a művelés?
Patandzsali szerint, akinek tulajdonítjuk a jógaszútrát, a jóga egyik alapiratát, az önművelés, tehát a jóga az elme tevékenységének a felszámolása. Citta vrtti nirodha. Ehhez sok minden kell, például, az embernek egy nyugodt helyzetet kell felvennie, valamelyik ülésfajtát (ászana), amelyben a teste, azaz a csontjai és az izmai teljesen megpihenhetnek. Azért fontos ez, mert ha a test pihen, akkor a tudatról leveszünk egy óriási terhet, hiszen nem kell a testet irányítania vagy csak részlegesen. Kicsit felszabadul, de azért még tudatos marad. A légzést elkezded figyelni és irányítani, ami folyamatos lesz és nyugodt (pránajáma). Ha ez megvan, akkor a külvilág és a belső világ, az emlékek, gondolatok, érzelmek kizárása következik, hiszen ezek mint zavaró tényezők jelennek meg a tudatos elmében (prátjahára). Teljesen nem lehet ezeket egyből kizárni, ezért a tudat képalkotási és a képekben történő működését használod, tehát szándékosan és egy tudatosan megválasztott képet helyezel a tudat elé és folyamatosan azon tartod (dhárana). Ha ezt sikerült megvalósítanod akkor jön a következő lépés, a dhjána, azaz a meditáció. A meditációnak nincs tárgya, tehát hibás az a kifejezés, amikor azt mondja valaki, meditáltam valamin. Ilyen nincs. Mert a meditáció lényege pont az, hogy a kép, amit a tudatos elme elé tettél (lehet tényleg egy kép, mondjuk egy istennőről vagy istenről, de lehet egy konkrét személy, egy érzelem, egy gondolat is) körvonalai elmosódnak és az elme a képpel összeolvad. Megszűnik a különbség. Ilyenkor az ember tudatfölötti állapotba jut és kapcsolatba kerül az Egyetemessel. Ha ez hosszú ideig fennáll illetve ez az állapot bármikor előidézhető, azaz az egyéni Én az Egyetemessel egyesül, akkor az a megvilágosodás, a szamádhi.
Ezért szeretem jobban, ha a jógát egyesülésnek hívjuk, akkor is, ha ezt nehezebb megérteni, mert ez arra utal, hogy a jóga egy olyan eszköz, amivel visszatalálhatunk, vagyis inkább megtalálhatjuk magunkban az Egyetemest. Szerintem ez a jóga. A trükkös, látványos ászanák, a szép jóganadrág csak stációk. Előkészítők. Minél jobban, azaz fájdalmak, érzelmek, gondolatok nélkül tudsz benne nyugodni egy gyakorlatban, annál hamarabb tud megvalósulni később az ülés. Tehát fontos az, amit a jógastúdiókban csinálunk, tekergetjük magunkat jobbról balra és balról jobbra, egyensúlyozunk a kisujjunk körmén, csak tudd, hogy nem az a jóga célja.
A jóga sokkal inkább az egy helyben-levés. Önmagadban levés. Önművelés.
"A test a templom, az ászanák az imák." - mondta BKS Iyengar jógamester. Gyakoroljuk fáradhatatlanul!
Alexandra
Namasté