top of page

Recent Posts

Archive

Tags

A jóga a jó időzítés

Eldöntöttem tegnap este, hogy ma hajnalban, 4 órakor felkelek és én keltem a Napot. A Napfelkelte előtti idő a legértékesebb a jógi számára, ekkor tud igazán kapcsolódni önmagához. Ez az éjszaka utolsó negyede, ilyenkor történhetnek a csodák. Csodának nevezem én azt, amikor tudok úgy igazán egyesülni önmagammal. Amikor valóban jógázom.

Ez a Brahma Muhurta - az Isteni idő.

Persze nem sikerült. De miért nem? Azért mert éjfél után aludtam el, így az az alig 4 óra alvás, illetve a másik 4 hiánya úgy rendesen fájt. Rossz döntést hoztam. Tudhattam volna előre, hiszen szinte egyértelmű volt. De nagyon akartam, túlzottan. Nem lehet erőszakkal belépni egy ilyen szent helyre. Ha előbb aludtam volna el, akkor biztos bebocsátást nyertem volna, így viszont nem. Magamtól aztán felriadtam fél 6-kor, mert tudtam, hogy valami dolog van, de az a gyakorlás már más volt. Nem volt az igazi. El volt csúszva. Nem volt összhangban, egyensúlyban a Mindenséggel. Sem a gyakorlás nem volt így igaz és mivel felébredtem, kialudni sem tudtam magam. Oly sok mindennel és sokszor vagyunk így nem? Vagy valakivel.

A közös ritmus, a megfelelő összhang, a jó időzítés elképesztően fontos. Van, hogy találkozol valakivel, de nincs itt az ideje annak a találkozásnak. Olyan mintha. Aztán kiderül, hogy mégse. Még nem. Nem tudod megmagyarázni, csak érzed, hogy nem a tökéletes. Állítgatsz rajta, igazítgatod. Mint az ászanád, a jógagyakorlatod. Kiegyenesíted, kinyújtod, leengeded, elfordítod, kitárod. Eszközt használsz. Tégla, heveder. Figyelsz a külső talpélre. A köldökre. Mindent elkövetsz. Van, hogy fáj. Hogy majdnem belehalsz, úgy erőlködsz. Mindent megteszel, de mégsem érzed a felszabadulást, nem érzed, hogy tudnál megfelelően és szabadon lélegezni. Nincs meg a póz, szoktuk mondani ilyenkor, még gyakorold.

Nem veled van a baj, nem a jógával és nem az ászanával. Csak ott és akkor még nem jött el az te időd. A Brahma Muhurta. A te Brahma Muhurtád.

Mert ha nincs meg az összhang, szétesik. Szétesik az ászana, szétesik a kapcsolat. Nem stabil, nem kényelmes, nem nyugodt, ahogy szól a szútra. Nem kiegyensúlyozott. Hogy mikor esik szét a tudatosságodon múlik, lehet évekig szenvedsz és igazítgatod, de lehet, hogy egy pár hónap és már lépsz is tovább. Lehet, hogy csak egy éjszaka. Lehet, hogy benne maradsz és soha nem lesz meg és ezt elfogadod. Azt hiszed, nem az összhang a fontos. Ki kell, hogy ábrándítsalak, az összhang a legfontosabb dolog a világon.

Hogy mivel keresd az összhangot? Önmagaddal. A Brahma Muhurta a Teremtő ideje, de a Teremtő te vagy. Tekints úgy a megfelelő ritmusra, hogy van az az idő, amikor magadat magaddal a megfelelő összhangban teremted meg. Ha Brahman leszel reggel, akkor bármire képes vagy nappal, akkor olyannak teremted magad, amilyennek csak akarod.

Az ászana és minden más, akkor jó, ha megleled benne a nyugalmad. Amikor az elme önmagában honol. Van.

B.K.S. Iyengar mondta, hogy a jóga olyan, mint a zene. A test ritmusa, az elme dallama és a lélek harmóniája teremteni meg az élet szimfóniáját. Ezt keresd, ezt kutasd és soha, de soha ne add fel.

Hidd el, bízz benne, jönni fog. Csak gyakorolj és minden más jön.

Nézd a reggeli ászanámat, majdnem tökéletes. Első ránézésre az, mint az, hogy ma fél 6-kor kezdtem gyakorolni. De ha jobban megnézed, nem. És ma, és sokszor máskor is, pont ez a pici hiányzik. Az a hajszálnyi.

Remélem, holnap sikerül és behozom. Magam.

Hari OM

Alexandra

Single post: Blog_Single_Post_Widget
bottom of page