Harag helyett hála
Az egyik drága kiskutyánk sajnos lesérült és olyan gyulladáscsökkentő gyógyszert kapott, hogy annak hatására sokat iszik. Aki sokat iszik, sokat is pisil ugyebár. Kiskutya éjszaka bepisilt. Persze rá a csodás szőnyegemre, egyetlen talán értékes darab van a lakásban, ez a gyönyörű bordó szőnyeg, ami kézzel szőtt, egy csoda.
Szóval kutya - pisi - szőnyeg. Hajnalban, a sötétben megyek ki gyakorolni, akkor vettem észre, ahogy beleléptem. Ösztönösen felszisszentem. Viszont sikerült megfognom az érzést, tudatosan reagálni, csak egy pillanat töredékére lettem mérges. De nem tudott elárasztani a méreg, egyből kilélegeztem.
Ami viszont kiváltotta a haragot, vagyis semlegesített, az egy nagyon fontos érzés. A hála.
Hálás vagyok a kutyának, mert megtanít arra, hogy fölösleges drága cuccokkal körbe vennem magam, hiszen minden mulandó. Hogy a tárgyak önmagukban nem hordoznak értéket egyáltalán. Hogy baromság volt ez a szőnyeg, mert ugyan gyönyörködteti a szemem minden nap, de az semmi ahhoz képest, hogy milyen szomorúságot tud okozni a ragaszkodásom, hiszen bármi bármikor történhet vele.
A ragaszkodás fáj.
És mindennel így vagyunk. És mindenkivel.
Elromlik, elöregszik, elhagyják - elhagynak, megöregszel, megbetegszel.
Tényleg minden mulandó. Az érzés az egyedüli, az élmény, az emlék az, ami örökre maradhat talán. De van, hogy az sem.
Ne ragaszkodj semmihez és senkihez, minden változásnak van kitéve. Élj szerényen, visszafogottan, ez a szabadság. Élj úgy, hogy minél kevesebb dologgal kapcsolatban érezz kötöttséget, függést és, ha abban a dologban vagy a másik emberben valami "hiba" történik: szenvedést.
Ez a jóga egyik legfontosabb tanítása számomra, az aparigraha.
Legyünk észnél mindig, és főleg karácsonykor.
Namasté, Alexandra
U.i.: Holnap, szerdán olvassátok el ennek kapcsán a Marie Clairen megjelenő cikkemet, erről (is) szól, csak részletesen.