top of page

Recent Posts

Archive

Tags

A hatha jóga elmélete

A jóga célja a gondolat hullámainak lecsendesítése. Végső célja pedig a samadhi, egy egyesült és megvalósított állapot, ahogy a só egyesül a vízzel, úgy egyesül a lélek az elmével. Csupán tankönyvek olvasgatásával, tanulmányozásával viszont nem teljesedik be a jóga, ezért egy komplex mozgás és filozófiai rendszert alkottak Indiában több ezer évvel ezelőtt.

A hatha jóga célja a test és az elme leigázása, azaz uralása. Ha ez sikerül, akkor elkerülhető a szenvedés, hiszen a fókusz máshova kerül. Ez az egyik legismertebb jógastílus, a tradicionális út. Egyfajta alap, a többi jógastílus a hatha jóga elemeit használja.

A hatha jóga egy elmélyült, hosszabb, elnyújtott gyakorlásra ad lehetőséget és alapos korrekciókra ösztönöz. Hagyományosan nem alkalmaznak zenét az órákon, bár egyre gyakrabban használnak a hangulathoz illő aláfestő zenét az oktatók, ami segít főleg a kezdőknek jobban ráhangolódni a gyakorlásra. Ilyen külső segítség még a gyertya, mécses meggyújtása ill. füstölő használata.

Nagy valószínűség szerint 9-12. században alakult ki ez az irányzat. A hatha jóga elsősorban a fizikai gyakorlásra helyezi a hangsúlyt: ászanák (pózok), pránajáma, mudra és kriják, ún. tisztítógyakorlatok – ezek a hatha jóga fő elemei a jámák és nijámák, tehát a viselkedésre és az erkölcsre vonatkozó szabályok mellett.

Ha azt jelenti Nap, tha pedig, hogy Hold, ez azt szimbolizálja, hogy a hatha jógában két ellentétes erőt törekszünk egyensúlyba hozni. A feszítés és lazítás, az aktív és a passzív, a férfi és a női energia és sorolhatnánk még, a dualitásban megnyilvánuló hétköznapok ellenpontja a jóga, ami megmutatja, hogy nincs ez a kettőség, valójában nem létezik, hanem harmónia van, ezt segít meglátni a hagyomány. Amikor az ellenpólusok egymásba olvadnak, az a hatha jóga.

A hatha szó erőt, erőfeszítést is jelent, tehát, ezért az állapotért tenni kell, nem is keveset.

A 15. században írta le Szvátmaráma a Hatha jóga lámpása, azaz a Hatha yoga Pradipika című , gyakorlatilag jóga-tankönyvet. Szvátmaráma egyenesen Síva istenségig vezeti vissza a tanítási láncolatot, tehát ezzel azt mondja, a tan Sívától jön közvetlenül. Az iratok szerint egy év alatt eléri a samadhit az, aki önmegtartóztató életet él és kitartóan gyakorolja a jógát. A Hatha jóga lámpása négy fejezetből áll. Az első fejezetben a szabályok és viselkedési normák (jámák, nijámák) az étkezésre és a lakásra, a gyakorló helyre is kapunk tanácsokat, sőt előírásokat. Majd következnek a feszítő és nyújtó gyakorlatok, lazítások és bonyolult ülőhelyzetek. A cél, hogy a test szilárd és hajlékony legyen – egy pozícióban hosszabb ideig is benne tudjon maradni. A második fejezet a légzőgyakorlatok, a harmadik a mudrák és bandhák leírását tartalmazza. A negyedik pedig a meditációt írja le.

A hatha jóga fizikai szinten fejleszti az izmokat, energetizál, kiegyensúlyozza az idegrendszert, fejleszti az erőt, csökkenti a stresszt – egyhegyűségre tanít.

Lényege mégis az, hogy úgy működik mind egyfajta gyakorlati pszichológia, a jógaszőnyegen gyakoroltak elkezdenek működni a hétköznapi életben is.

Single post: Blog_Single_Post_Widget
bottom of page